Hosszú idő után új fejezetet hoztam az aktuális történetemből, a Ha minden okkal történikből. Még idén szeretném lezárni, de nem hiszem, hogy sikerülni fog, ha normális cselekményt adok a háborús vonalnak is. Nem tudom még, hogy mi lesz...
xoxo
Ha minden okkal történik 5. fejezet - Támadás
Másnap reggel Ginny arra ébredt, hogy Bill bátyja ébresztgeti.
- Bátyus, hány óra van? –mormogta és a fejére húzta a takarót, tesója pedig megelégelte a dolgot és egyszerűen az ágy végébe hajította.
- Héj! –méltatlankodott a nő és rögtön felült. Bátyja terepre használatos túlélő készlettel a vállán és Mordonnal a háta mögött állt már igencsak türelmetlen képpel.
- Öt és Rémszemmel elmegyünk egy pár napos akcióra. Fleur tudod, hogy haza ment a szüleihez és… -a korai időpont ellenére már tudta, hogy mi a helyzet.
- Vigyázzak Victoriera? –találta ki egy nagy ásítás közben.
- Ha nem lenne nagy gond! Hajlamos néha franciára váltani és nem akarom, hogy anya rohangásszon utána. –bólintott rá Bill kérlelőn.
- Persze, jól meg leszünk. –mosolyodott el Ginny miközben felállt, szemlátomást azzal a céllal, hogy megkeresse unokahúgát. Rémszem tájékoztatta, hogy lent hagyták Siriusszal, úgyhogy arrafelé vette az irányt. A két éves forma kislány ott álldogált a férfival szemben, aki épp felújította a francia tudását, mert Victorie az anyja anyanyelvén beszélt neki.
- Csillagom, ne csinálj úgy, mintha nem tudnál angolul! –szólt rá az édesapja, mire angyalian felnevetett Ginnyvel egyetemben, aki Sirius ledöbbent arcán mulatott.
- Szia Ginny néni! –mosolygott rá a nőre, mikor meghallotta a hangját, aztán elbúcsúzott a papájától, s mikor az elment, felkéredzkedett a nagynénje karjaiba.
- Sirius nem igazán tud franciául, ne próbálkozz vele. –jegyezte meg Ginny, miközben eligazgatta a lány karjait, nehogy lepottyanjon róla.
- Sirius, mint a kutya az égen? –kérdezett vissza félig ásítva.
- Pontosan. –mosolyodott el Ginn az összefüggésen.
- Szuper. –motyogta el a minősítést a szőke kislány, miközben a nő vállára hajtotta a fejét, s amint ezt megtette, el is aludt.
- Lefektetem a szobámba. –pillantott fel Ginn Siriusra, aki csendben figyelte, milyen jól áll a nőnek egy gyerek.
Ginny erős kísértést érzett, hogy maga is visszafeküdjön, de sok dolga volt még mára, úgyhogy jobbnak látta, ha máris belekezd, mert unokahúga híres a családban az energiájáról és valószínűnek tartotta, hogy le lesz foglalva. Először lement Siriusnak és magának reggelit csinálni, aztán neki állt kutató munkát végezni. McGalagony professzornak kellene lefordítania egy szöveget keltáról, csak annyi a probléma, hogy ennek a nyelvnek nincs fenn maradt szótára, sem más ilyen jellegű szó magyarázata, Ginn se tudta pontosan, hogy honnan tud keltául, csak tud. Épp hogy csak egy oldallal végzett, mikor Victorie felébredt. Levitte reggelizni, s onnantól nem volt megállás, mert a kislány folyton elkószált mellőle, Ginny pedig attól rettegett, hogy leesik a lépcsőn, úgyhogy rögtön utána rohant. Sirius nem tudott nem nevetni a fel-alá rohangáló gyerek után futó nőn. Ebéd után a kislány kicsit elfáradt és hajlandó volt megmaradni nagynénje mellett, aki végre letelepedhetett a férfi mellé, aki a szokásos őrhelyén ült a lépcsőn, pontosan a bejárati ajtóval szemben.
- Élénk gyerek! –jegyezte meg Sirius egy fél mosollyal, mire Ginn felnyögött.
- Az. Nem csodálom, hogy anyának már egy kicsit nagy a tempója. –bólintott rá a nő halkan, hogy lehetőleg ne hallja meg Victorie, aki most épp Sirius őseit tanulmányozta.
- Úgy nézem, megbeszéltétek a dolgokat. –kommentált az egyik öreg. Ginn nem volt hajlandó reagálni erre, úgyhogy Sirius dörmögött el egy igent.
- Mi volt az a dal tegnap? –jutott a férfi eszébe, mire a nő megdermedt. Ettől tartott, hogy felkelti Sirius figyelmét, hogy este kicsit más volt.
- Ne haragudj, de ez nagyon személyes. Szívesen elmondanám én, csak nem biztos, hogy örülnél a következményeinek. –itt halkan felnevetett. Persze, hogy nem, hiszen, akkor a társává fogadná.
- Olyan… fura voltál. –folytatta összeszűkülő szemekkel. ¬Nagyon érdekesnek találta Ginn reakcióit.
- Menstruálok. –vágta rá a nő a nincs itt semmi érdekes hangján.
- Úgy tudtam, hogy az csak egyszer van havonta, bár javíts ki, ha tévednék! –jegyezte meg szemtelenül pimasz ábrázattal, mire Ginnek elkerekedtek a szemei, majd oldalba vágta a férfit.
- Sirius Black! –hápogott felháborodottságot színlelve, mire a férfi még el is nevette magát.
- Rögtön Black lettem, mi? –kérdezte felvont szemöldökkel, miután kinevette magát, de még mindig mosolygott. Ginnek ekkor ugrott be valami nagyon fontos és berohant a konyhába egy Pillanat! –ot kiáltva a férfinak. Sütött neki egy igazi szülinapi tortát, amit gondosan elrejtett a kamra hátuljában, ma meg majdnem elfelejtette oda adni Siriusnak. Egy hétig dolgozott vele, hogy a férfi ne lássa meg. Amennyire a süti engedte, olyan gyorsan visszatért Siriushoz. Annyira remélte, hogy örülni fog neki…
- A keresztneved alapján az ember azt hinné, hogy valamikor a nyári napforduló környékén születhettél, de feltűnt, hogy úgy csinálsz, mintha neked nem is lenne szülinapod. Tudom, hogy biztos megvan az oka, hogy miért viselkedsz így, úgyhogy nem akartam felidézni esetleges rossz emlékeket, de egy tortába még senki nem halt bele. –vezette be a férfi elé állva, majd intett a pálcájával és belebegtette a meglepett szülinapos elé.
- Honnan tudtad, hogy ma van? –dörmögte Sirius, alig akart hinni a szemének, olyan takaros kis torta volt és látszott rajta, hogy gondos munkával készült.
- Megkérdeztem Remustól. –válaszolta a nő idegességében a szája szélét harapdálva.
- Isten éltessen sokáig! –mosolyodott el megkönnyebbülten, mikor Sirius felnézett rá és meglátta, hogy boldogan csillognak a szemei.
- Köszönöm. –mondta hálásan, de nem számított rá, hogy puszit is kap. Mikor felállt, Ginn felpipiskedett a férfihoz és hozzá érintette ajakait a kicsit sünis archoz. Sirius idejét se tudta már, hogy mikor kapott utoljára puszit és azt sem, hogy mikor adhatott, mert hülye lett volna elszalasztani a lehetőséget. Ginn illata bizsergette Sirius orrát, de nagyon tetszett neki, s egy lágy puszit adott a megint elmosolyodó nőnek. Annyira meg akarta csókolni, de nem merte, nehogy elijessze magától. Abban a pillanatban és az utóbbi pár hónapban már semmi mást nem akart, csak csókolni és szeretni ezt a nőt. Ginny felnyalábolta Victoriet, Sirius meg a tortát és lementek a konyhába, hogy degeszre tömjék magukat a fehér csokis és cappucinós süteményből. A nő megdöbbenve hallgatta a férfit, mikor az azt mesélte, hogy ez élete első szülinapi tortája, amit nem a puccparádé miatt sütöttek neki.
Épp mikor Ginnbe nem fért több torta és Siriust megnevettette, váratlan vendég érkezett Lumpsluck professzor személyében, aki Dumbledoret és McGalagonyt követve lépett be a helyiségbe. Az öreg professzor meglepetten nézett az asztalnál ülő hármasra.
- Nahát, Albus, nem is mondtátok, hogy Miss. Weasley is itt lesz! Kitűnő! –örvendezett jókedvűen és eldöcögött Siriushoz.
- Fiam, mintha egy napot se öregedtél volna, mióta utoljára találkoztunk, pedig annak már huszonnégy éve! –köszöntötte a házigazdát, miközben kezet fogtak, az öreg tud bókolni, bár Ginny nem találta túlzásnak, Sirius tényleg fiatalos, főleg, amikor nevet vagy mosolyog. Talán most pótolja az azkabani éveit. A professzor meg sem várta, hogy a férfi válaszoljon, rögtön a mellette ülő nőhöz fordult.
- Örül a szívem Ginevra, hogy jól van! –az öreg professzor jókedvűen mosolygott Ginnre.
- A kis hölgy? –érdeklődött tovább Victorie felől.
- Bill bátyám lánya. –mutatta be Ginny az alvó kislányt.
Később, miután letudták az udvariaskodást, kiderült, hogy a professzor némi hajlamot mutat arra, hogy támogassa, ha nem is a Rendet, de Dumbledoret és az iskolát, ami tulajdonképp ugyanaz. Ginny le volt döbbenve, hogy rá lehetett venni az öreg mardekárost, hogy ne sunyítson tovább a két oldal között.
Két nappal később
Már egy hete volt annak, hogy a Főnix Rendjének bármiféle összeütközés vagy gyilkosság híre ütötte meg a fülét, mind tudták, hogy vagy történt valami vagy készülőben van, így ugyanolyan készenlétben álltak, mint mindig, bár megengedtek maguknak egy-két csapat építő estét. Ilyen volt a Samhain előestéje és a november harmadika is, csak annyi volt a különbség, hogy most többen csatlakoztak az összeverődő társasághoz és Dora már nem próbálkozott pasit találni Ginnynek. Még Piton is benézett, ugyan csak Dumbledore professzorral beugortak, hogy megnézzék minden rendben van-e. A Roxfort igazgatója és a Főnix Rendjének alapítója napok óta feltűnően feszült volt, de senki nem tudta, hogy van-e konkrét oka, vagy csak gyanakszik valamire. Épp jókor jöttek, még csak öt perce jelentek meg, amikor Harry megdermedt, majd összeesett egy a keresztapjával folytatott beszélgetés közepén. Ron és Hermione rögtön mellette termettek.
- Mi baja van? Elájult? –ijedezett Hermione, Ronba kapaszkodott, hogy ne kapjon síró görcsöt. Valaki elrohant szólni az igazgatónak, aki elvonult Mordonnal beszélni az előszobába. Az idős professzor meglepő fürgeséggel sietett be a helyiségbe a bájital tan tanárral a nyomában.
- Csinált már ilyet? –faggatta Ront Piton, miközben Dumbledore letérdelt Harryhez és megnézte a légzését és a pulzusát.
- Nem, soha. –rázta meg a fejét a legfiatalabb Weasley fivér. Megdöbbent, mozdulatlan csend lett úrrá az eddig vidám társaságon, akik aggodalmasan körülállták a professzort és a szemüveges férfit.
- Fájt mostanában a sebhelye? –fogalmazta meg Sirius a gyanúját, de erre is csak fejrázást kapott. Majd szívrohamot kapott az aggodalomtól, hogy Harry egyszerűen csak elborult, mint egy zsák az orra előtt.
- Fizikailag teljesen jól van. –állapította meg a professzor, majd felhúzta a fiatal férfi egyik szemhéját. Ginny most elégelte meg, hogy nem lát vagy hall semmit barátjáról, úgyhogy átfúrta magát a kisebb tömegen és megállt a férfi másik oldalán, aztán leguggolt hozzá és megfogta a kezét. Fél perccel később felszisszent a rettenettől és elkerekedett szemekkel megdermedt. Érzékelt valami olyan gonoszat, amitől feléledtek benne az ősi gének.
- Büdös fekete mágia. –káromkodta el magát halkan, majd előkapta a pálcáját és tette, amit tennie kellett, megszabadította Harry testét az ellenség elméjének szorításából. Ajkaival hangtalanul formált egy ösztönös ráolvasást és mit sem törődött a bámuló szempárokkal, amelyek őt vizslatták. Két hosszú perccel később Harry zöld szemei felnyíltak.
- Segíts! –mondta remegő hangon és felnyúlt a nő arcához, aki látta, amit ő is. Voldemort őrjöngött a kudarcától, de félt is, megijedt az új rettentően erős elmétől, s bosszúból Harry fejébe véste a szülei meggyilkolásának emlékét. Harry jobban szenvedett, mint valaha, mikor végignézte, hogyan haltak meg a szülei. S a végén a fekete hajú férfi szájával megszólalt Voldemort:
- Mindent elveszek tőled, ami fontos neked, Potter, míg végül könyörögni fogsz, hogy öljelek meg! Kezdem a vörös hölgyikével, aki itt van velünk, aztán ha még mindig azt hiszed, hogy legyőzhetsz, jöhet a keresztapád. Biztos szívesen viszont látná apádat… -kísérteties volt hallani a feketemágus gyűlölködő hangját Harry szájából.
- Ne higgy neki Harry! –szólt közbe Ginny, mikor a férfi könnyezni kezdett. –Le akar gyengíteni. –egész testében remegett a szörnyűségektől, amiket a mágus sugallt.
- Oh, milyen megható… -gúnyolódott Tudjukki, bár már lehetett hallani a hangján, hogy fél valamitől. –Kiderítem hogyan csináltad, te kis szajha és elfoglak! –fenyegette meg Ginnyt, majd kivonult Harry elméjéből. A vörös nő ekkor nézett csak körbe, s mindenhol megrendült arcokat látott. Dumbledore felültette a megtámadott férfit.
- Sajnálom, fiam. –szólalt meg szomorúan, mikor az a tenyereibe temette az arcát. Ginn hulla sápadtan állt fel mellőle.
- Ginny, mi volt ez? –tette fel a kérdést Hermione.
- Nem tök mindegy? A lényeg, hogy Harry jól van és kész! –vágta rá a nő kissé ingerülten. Hermione mindig mindent tudni akar, de pillanatnyilag nem hiányzott neki, hogy kiderüljön a titka.
- Nem, ami azt illeti nem tök mindegy! Mi itt mind őszinték vagyunk egymással és nem rejtegetünk semmit. –kontrázott rá Wilson Brady félhangosan. Régen a Minisztériumban dolgozott, de aztán egy éve kirúgták, mert köztudott, hogy pártolja Dumbledoret és azóta ő is tagja a Rendnek.
- Aki azt mondja, hogy semmit nem rejteget, az hazudik, Wilson. –felelte nemes egyszerűséggel a vörös hajú nő. Egy pillantásra sem méltatta a férfit.
- Te most hazugnak neveztél? Te takargatsz valamit előlünk… -hűlt el a férfi felháborodva, mire Ginn elvesztette az önuralmát és kegyetlenül visszavágott neki:
- Nem épp az a bajod, hogy előled MINDENEMET takargatom?
- Neked meg az, hogy nem vagyok elég öreg. –vörösödött el Wilson zavarában, mert szinte az egész Rend kettejüket hallgatta, s hol rá, hol a nőre kapták tekinteteiket. A férfi csak öt évvel idősebb Ginnynél, szinte tökéletes, ha a kort nézzük.
- Tessék? –kérdezett vissza Ginn magasabb hangon, mint általában.
- Azt mondtam, hogy az a bajod velem, hogy nem vagyok negyven akárhány éves. – érkezett a válasz immár kicsit kevésbé vádlón. Ginny lassan elindult felé, halál nyugodt arca nem sok jót jelentett, ez nála olyan volt, mint a vihar előtti csönd, csak a családján kívül ezt az oldalát senki nem ismerte, így nem is érzékelték, hogy a nő majd felrobban a méregtől.
- Te meg mi a fészkes fenéről beszélsz? –a hangja is kísértetiesen semmit mondó volt, ekkor a férfi már tudta, hogy baj van, de gőgösebb volt annál, hogy visszavonulót fújt volna.
- Arról, hogy azért rázol le, mert Black biztonságos, hozzád se mer érni. Teljesen nyilvánvaló, hogy tökéletesen megvagy így, de ki kell ábrándítsalak, hogy hülyét csinálsz magadból, mert egyszer úgyis felszed valakit és nem lesz tengernyi ideje veled foglalkozni...
Mikor elhallgatott, hogy levegőt vegyen, Ginn keze már lendült is, hogy felpofozza a szemtelen és beképzelt férfit. Akkorát csattant a tenyere az arcán, hogy visszhangot vert a helyiségben.
- Azért rázlak le, mert nem kellesz, fel nem tudom fogni, hogy van képed ilyen jelentet rendezni két tucat ember előtt a semmiről! Ismered te egyáltalán a NEM szót? Ebben a szobában te vagy az egyetlen, aki hülyét csinál magából, bár ez igen enyhe kifejezés egy címeres ökörre. És még csodálkozol, hogy nem foglalkozok veled, mikor engem is leégetsz mindenki előtt… -dühös könnyek szöktek a szemébe, miközben bőszen bökdöste a szőkeség mellkasát, aki majd elsüllyedt szégyenében.
- Most néztem végig, ahogy meggyilkolják Harry szüleit, te meg úgy viselkedsz, mint egy nagyra nőtt gyerek. Fogalmad nincs róla, hogy ki vagyok, különben nem fecsegnél össze-vissza! Mindennél jobban utálom, ha valakinek annyi esze sincs, hogy átgondolja, azt az apróságot, hogy mit ejt ki a száján. Ha jót akarsz magadnak, akkor sürgősen békén hagysz és ezt nyugodtan vedd fenyegetésnek!–mondta Ginn fáradt-ingerülten, s szomorúan csengő hangon, aztán hátat fordított a férfinak és szembe találta magát két tucat vizslató szempárral.
Albus Dumbledore már régóta sejtette, hogy mi a helyzet a Weasley-lánnyal, s tudta, hogy miért nem akarja elmondani, hogy miért vannak ilyen képességei.
- Indokoltnak tartom Ginevra hallgatását, az ő döntése, hogy megosztja-e a személyes miértjeit velünk vagy sem és ezt tiszteletben kell tartanunk. Nem ő az egyetlen, aki titkol valamit, ami csak rá tartozik. –szólalt meg az idős professzor, s Ginny úgy érezte, hogy az életét mentette meg. Visszatért barátjához, aki még mindig ugyanabban a pózban ücsörgött a földön, mint ahogyan otthagyta. El se tudta képzelni, mit élhet át, mikor neki is egyhuzamban csordultak le a könnyei a szemeiből. Az összegyűlt társaság néma csendben, megilletődötten figyelte kettejüket, ahogyan Ginn a fiút bámulva szomorú könnyeket ejt olyan emberekért, akiket soha életében nem ismert, s talán nem is értük, hanem a fiukért.
- Sajnálom, hogy végig kellett nézned, ha nem lennék ilyen gyenge, akkor… -mondta Harry tömény önutálattal, de Ginn automatikusan közbe vágott:
- Nem vagy gyenge, ha az lennél, már tizenegy éves korodban meghaltál volna. Ideje lenne észrevenned, hogy a döntéseid milyen remek emberré tesznek! Normális ember nem várja el tőled, hogy huszonegy évesen mindenre kész legyél és egy csettintésre kiűzd az agyadból Tudjukkit. A dolgok nem véletlenül történnek úgy, ahogyan. Nekem itt kellett lennem, hogy segítsek neked…
- De nem így! Voldemort fel akar használni téged… -Harryt dühítette, hogy a nő nem is foglalkozik magával, úgyhogy félbeszakította a monológját, de alighogy belekezdett a mondanivalójába, Ginny már vissza is vette a szót:
- Szerinted ez engem érdekel? –kérdezte halkan, mire a férfi felhorkant.
- Harry, hallgatnod kéne hugira! –jegyezte meg Ron, s Hermione csendben egyetértett vele.
- A dolgok nem véletlenül történnek úgy, ahogyan… -visszhangozta Harry magának. –Hogy mondhatod ezt? –pillantott fel Ginnre fájdalmasan. Hiszen ő is látta, mi történt huszonegy évvel ezelőtt, szinte napra pontosan ma.
- Nem érthetem, mit érzel, senki nem tudhatja, de nem hiszem, hogy édesanyád azért védett meg, hogy utána az önutálatban fuldokolj. Láthattad, volt választása és ő az életét adta érted, pedig dönthetett volna úgy is, hogy félre áll. Azt hiszed, hogy te tehetsz mindenről, de tájékoztatnom kell téged, hogy nem te vagy a világ közepe, Harry Potter! És most szépen felállsz! –parancsolt rá a nő csendesen, s kinyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni gyerekkori barátjának, aki elfogadta a felé nyújtott kezet.
- Végre elhitte valakinek! –sóhajtott fel Hermione félhangosan, majd gratulált Ginnynek, hogy sikeresen beszélt a férfi fejével, amit többen megmosolyogtak.
- Perselus, van ötlete, hogyan oldhatnánk meg ezt a problémát? –kérdezte ki Dumbledore Piton professzort, aki mereven bámulta a vörös hajú lányt.
- Azon kívül, hogy hozzá láncolhatnánk Weasleyt Potterhez, nincs Dumbledore. Voltaképp ez lenne a legpraktikusabb megoldás, feltéve hogy a Nagyúr még egyszer próbálkozik ezzel. –mondta különösen zárkózottan.
- Kétlem, hogy Voldemort továbbra is élne a legilimenciával, túl sokszor vallott már így kudarcot. Úgy vélem, az összeláncolás kissé drasztikus ötlet, viszont Harrynek folytatnia kellene az okklumencia tanulását, nem bízhatunk ilyesmit a szerencsére!
- Nem vállalom! –jelentette ki automatikusan a bájitaltanár. Esze ágában nem volt még egyszer az elméje közelébe engedni Pottert. Nem is zavartatta magát, azonnal félbeszakította az igazgatót.
- Eszembe se jutott még egyszer kitenni magukat egymásnak. –szögezte le az idős élesen, aztán a fiú felé fordult:
- Velem kell jönnöd, Harry!
A fekete hajú férfi csak másnap reggel csatlakozhatott két barátjához, hogy folytassák küldetésüket, amelynek célja nem más volt, mint minden idők legnagyobb feketemágusának horcruxait felkutatni és megsemmisíteni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Archívum
Hétfőre kellett elolvasnom és kellemeset csalódtam a műben. A Bánk bánt már túléltem és hál' Istennek, ezt is. Nekem Az ember tragédiája jobban tetszik, vagyis inkább kevésbé rossz, mint Katona József drámája. Az valami borzasztó volt, igaz ez se kutya, de azért egészen tetszett a maga nemében, bár én sokkal jobban szeretem az ókori drámákat és Shakespeare-t. Csütörtökön írtunk Petőfiből, Aranyból és Jókaiból együtt egy nagy témazárót, több mint hat órát tanultam rá, de nem érzem azt, hogy túl jól sikerült volna. Esszét kellett írnom arról, hogy P. A. és J. romantikusok voltak. 
Na, most ebbe rengeteg mindent bele lehet magyarázni, semmi kikötés vagy támpont nem volt, úgyhogy elég kétesélyes, hogy eltaláltam-e azt az ágat, amire a tanárnő gondolt vagy se? A világképen és az esztétikai, poéitkai eszközökön bizonygattam az igazamat, amiről van egy "gyönyörű" táblázat a tankönyvemben, amiből négyszeri átolvasás után lehetett csak kibogózni, hogy mi a francról szól...
Én is így vagyok például a fogyókúrával. Bár még csak 17 éves múltam júniusban, mégis legalább már háromszor fogtam neki a nagy lefogyásnak. Most csinálom a harmadikat és egész jól megy, jobban, mint eddig bármikor. Nem akarok csontsovány lenni és nem küzdök testkép zavarokkal, csak csinosabb, lágyabb, nőiesebb akarok lenni a kicsit duci kategória helyett. 175 cm körül vagyok és pillanatnyilag nagyjából 71 kg. Július óta fogytam minimum nyolc kilót, de nem éheztettem magam, meg ilyenek, csak életmódot váltottam. Tudom, elég elcsépelt kifejezés, de én tényleg ezt tettem. 
Heti négyszer mozgok és visszavettem a kajálásból, ennyi. Nem mondom, hogy nem követelt áldozatokat, mert igenis le kellett mondanom a csokikról és még ma is bőszen számolom a kalóriákat. Nagyon, nagyon sokat segít, ha tisztában vagy vele, hogy mennyi kalóráit viszel be a szervezetedbe, mert akkor azt is tudod, hogy mennyit kell mozognod ahhoz, hogy ledolgozd és még fogyj egy-két dekát! A jelenlegi célom, hogy hattal kezdődjön a kilóim száma, én már ezzel is meg leszek elégedve, de titkon mindig is 65 kg akartam lenni és most is erre vágyom! Nem akarok megállni addig, borzasztóan szeretném.
Szóval kitartás mindenkinek, aki diétába kezd és csak egyetlen egy tanácsot fogadjatok el tőlem: Ne essetek túlzásba! Ha kívánod azt a csokis muffint, akkor egyél belőle, de ne rögtön hármat vagy ne adj Isten többet, hanem csak egyet és annak élvezd ki minden pillanatát! Nekem bevált, mert így se nem sóvárgok semmiért, se nem zabálom halálra magam, amikor egyszer nem bírnám tovább és rávetném magam a kívánt ételre.
A mai napot az osztályommal tölöttem. Nem volt olyan borzalmas, de többet vártam ettől az egésztől, mert közösség formálás miatt mentünk, de semmi különösebb esemény nem történt ez ügyben. Jórészt kiábrándultságot érzek, meg füst szagot magamon, pedig már fürödtem... Paprikás krumplit főztünk. Szerintem semmi értelme nem volt ennek az egésznek, max. csak annyi, hogy nem tudunk normálisan tanulni a hétvégén. Jövő héten csomó témazáró, meg dolgozat lesz, de például nekem vasárnap délelőttre már van programom és nem fogom lemondani azon ritka alkalmak egyikét, amikor kimozdulok otthonról, azért hogy a délelőttöt is tanulással töltsem. Ma este az X-faktor után még tanulok töriből, holnap meg majd amikor hazaérek, leülök tanulni. A tankönyvek fölött fog érni az este. 
Nagyon régen nem frissítettem már a történeteimet, de én úgy veszem észre, hogy nincs is rá igény, úgyhogy emiatt nem stresszelem magam. Beletörődtem, hogy nincs rá időm és nem is erőlködök görcsösen, hogy márpedig én akkor is kéthetente új fejezetet fogok feltenni, mert nincs értelme. Őszi szünetben majd lesz valami, az biztos, de hamarabb nem.
Szeretnék az érzelmeimről írni, de igazából nem is tudom, hogy mit is érzek pontosan a kiábrándultságon kívül. Mikor elkezdtem a gimit azt hittem, hogy itt minden más lesz. Részben igazam is lett, de nem úgy ahogyan vártam. S még így is jobb ebben az osztályban, mint általánosban, ahol konkrétan semmibe vettek.
A mai bejegyzésemet az etika házi ihlette. Rohadt sokat szenvedtem vele, mire összehoztam valami elfogadhatót. Igazából semmi olyanra nem jutottam, ami nagy durranás lenne. Nem vagyok egy filozofálgató típus, szeretem a kézzel fogható dolgokat és rengeteg mindent inkább tudományos szemmel nézek. Lásd: evolúció és társai, így nem is akarok erről kisregényt írni.
Régen nem állt már ennyire csak az iskolából az életem, de próbálom tartani az egészséges egyensúlyt, hogy ne akadjak ki novemberre. (általában október végén szokott elfogyni az év eleji lendületem és kezdek el rontani) Például ma is tornáztam egy órát német, matek meg biosz tanulás után, öttől hatig és tök jól érzem magam, bár a karjaim fájnak. És újból elkezdtem olvasni saját magam szórakoztatására és nem kötelezőt, amire egész nyáron nem került sor. Nem is értem, mit csináltam két és fél hónapig?
Egy pár perccel ezelőtt néztem meg ezt a filmet, belinkelem, hátha valakit érdekel. Igazából tetszett, de semmi rendkívüli nem volt benne, legalábbis szerintem. Egyébként oda vagyok a vérfarkasos sztorikért, a Shivert már olvastam és a folytatása a Linger is megvan, idén télen elolvasom, mielőtt megjelenne a harmadik könyv, de egyértelmű, hogy az Alkonyat vérfarkasai a legkirályabbak. 
Kicsit szívás mostanában az életem, nem jut időm semmire, amit szeretnék csinálni. És lehetőségem sincs rá. Nem tudok írni, mert anya rá van kattanva a laptopomra és fel van háborodva, ha egy órára elkérem tőle. Így hogy a fenébe tudnék akár egy normális blogbejegyzést is összehozni? Pontosan egy hónapja nem írtam egy sort se a történetemhez. El vagyok keseredve. Mindig megcsinálom a dolgom, szét tanulom az agyamat, nem járok el leinni magam és drogozni a diszkóba vagy legurítani pár korsó sört a kocsmába és mégsem kapok semmit cserébe itthon. 
Annyi nem engedtetik meg nekem, hogy a születésnapomra kapott számítógépemet használjam.