Ma mindenbizonnyal rekordot döntöttem, mert az idei tanévben tuti biztos, hogy nem tanultam még ennyit egyik napról a másikra. Kettőkor ültem le tanulni és 18:20-kor mentem el fürödni, mert éreztem, hogy most pihennem kell, mert lassan agyhalott leszek, aztán fürdés után neki kezdtem a nagy rakás angol házinak a munkafüzetben, meg fordítgatni egy szöveget a tankönyvben, de hál' Istennek, nem volt túl sok ismeretlen szó benne. És még ezután folytattam a félbehagyott törizést, kiemeltem a lényeget a magyar töris vázlatból ( az első vh. utáni helyzet, a Károlyi-kormány, őszirózsás forradalom ). De nem állítanám, hogy ettől még tudom is ezt a leckét, úgyhogy egy fél mondatban összefoglalva: gyönyörű délutánom volt. Jah, és reggel kivételesen jó kedvem volt, de természetesen sikerült valaminek elrontania, most éppen az angol tanár húzott fel, meg az, hogy 4-es lett az első dogám, amiben olyan piti hibákat követtem el, hogy csak fogtam a fejem, hogy hogy írhattam olyat, hogy: " When was you born?" Asszem aznap, mikor írtuk, otthon hagytam az eszem...
xoxo
De azért most büszke vagyok magamra, hogy ennyit tanultam, kicsit úgy érzem magam, mint Hermione, legalábbis szeretnék olyan lenni, mint ő. Intelligens, szorgalmas, éppen ezért okos, a barátai szeretik és az évfolyam legjobb tanulója. Bár az utóbbi elég lehetetlen lenne számomra, de szeretnék kitűnő lenni és nem akarom feladni egy-két négyes miatt már az elején!
Úgy döntöttem, hogy ezentúl csak magamnak vezetem a blogot, elvégre úgy is csak néhányan tévednek ide, ha publikus és valahogy sosem tudtam egészen magamat adni, úgy hogy tisztában voltam vele, hogy rám ismerhetnek. Nem szeretném, ha a titkaim, a gondolataim szájról szájra terjednének a suliban, viszont ha már blog, akkor legyen olyan, amit vissza olvasva pár év múlva tükrözni fog engem, azt hogy mit éltem át az utolsó gimis évemben. Jól hangzik nem? Remélem, hogy sokkal jobb lesz így...
És most jöjjön a mai napom. Reggel megnéztem a naplót, megéreztem, hogy rá kell mennem és kiderült, hogy két új jegyet is kaptam. Annak ellenére, hogy már tudtam, csak négyes lett a matekom, még reménykedtem, hogy hátha ad a tanár egy kegyelem öt alát, de természetesen nem adott. Hozom a formámat matekból az biztos... a legegyszerűbb feladatot rontottam el és egyetlen pontot sem tudott adni rá, mert elvi hibás volt, a többi feladat pedig mind hibátlan volt. Próbálok túllépni ezen, hiszen ez még csak egyetlen jegy és rengeteg javítási lehetőségem lesz még a félévben, de nem könnyű kiszabadulni valamiből, amibe már évek óta belelovaltam magam, azaz attól, hogy úgy sem jön össze az ötös soha. El akarom felejteni ezt a hozzáállást és ha a következő dogát megírom ötösre, akkor máris 4,5 lesz az átlagom. Németen röpdogát írtunk néhány szóból, szerintem nem csináltam semmi marhaságot, majd kiderül. Az úszás elmaradt, lent voltunk a kondiban és jött a varrónő, meg egy tabló készítő pasas. A nap fénypontja pedig az volt, hogy elmaradt az utolsó óránk, nem volt biosz!! Pedig úgy volt, hogy dogát írunk. Szerintem a tanár már tegnap tudta, hogy ma nem tud órát tartani és csak azért sugallta, hogy következő órán írunk a számításokból, hogy mára is készüljünk. Már ez sem érdekelt senkit, csak örültünk, hogy elmaradt az óra.
Összességében, úgy érzem, a suli megy, csak tényleg nem egyszerű végzősnek lenni és még igazán benne sem vagyok a sűrűjében. Még egy hónap és talán akkor mondhatom majd igazán, hogy milyen is az érettségi év.
Azért nem haldoklom, csak sikerült összeszednem az idei őszi-téli időszak vírusát, kapar a torkom, köhögök meg meg vannak dúzzadva a nyirokcsomóim, de az orrom hál' Istennek egyáltalán nem folyik. A hétvégém kissé szélsőségesen sikerült, szombaton könnyedén vetettem bele magam a tanulásba, ugyanúgy mint pénteken, ma viszont semmi hangulatom nem volt hozzá. Szenvedtem valamennyit az eukarióta egysejtűekkel, nagyjából tudogatom, majd még holnap délután átnézem és hozzácsapom a szivacsokat, testüreg nélkülieket, meg a férgeket. Tudom, hogy eddig csak a tanulásról írtam, de ígérem, hogy amint lesz valami más, amiről tudok mesélni, akkor hanyagolom a suli témát.
Ma nem volt tanítás, csak be kellett menni futni egy kicsit, aztán haza lehetett jönni, tegnap ezért is tudtam foglalkozni az oldallal, ma pedig jól elvoltam. Befejeztem az Édes Annát, még volt belőle kb. 20 oldal, meg tanultam egy kicsit irodalomból. Holnap délelőttre maradt a töri és valamennyit olvasnom kellene még a Szentivánéji álom-ból, aztán majd meglátom, mennyi időm lesz rá, mert keresztül-kasul meg akarom tanulni az eddigi anyagokat történelemből. Eddig vettük az első vh.-t, az orosz forradalmat és a békéket. Valószínűleg gyorsan végezni fogok velük, mert eddig is készülgettem az órákra.
Tegnap jelentkeztem az OKTV-re, biológiából. Erőltetett menet lesz, az biztos! Tavaly ugyan nem mentem rá, de most még azzal sem számolhatok, hogy majd hétvégén többet tanulhatok rá, mert felváltva írunk hétfőnként irodalomból, meg töriből ismétlő dogákat. Ezeket nagyjából úgy kell elképzelni, hogy egy fejezetnyi anyagból pár kérdés, a lényeg az, hogy minél több mindent le tudj körmölni 10 vagy 15 perc alatt.
Ma délután nézegettem nagyiméknál a könyveket és csináltam is egy listát, amit nemsokára elérhettek bal oldalt. Szeretek listákat írni, a mobilom teli is van ilyenekkel.
Igazából nem történt semmi különleges, de majd meglátjátok, hogy sokkal többször olvashattok majd egy témáról, ami aznap megfogott, mint arról, hogy milyen izgalmas életem van, mert egyáltalán nincs. Élem a szorgos, jó tanulók átlagos suli központú életét.
Sziasztok! Nem igazán tudom, hogy mi is vett rá az újra kezdésre, de a lényeg az, hogy megint itt vagyok és folytatom a blogot. Mint láthatjátok, felraktam jó pár új postot, ezeket még a nyáron és szeptember első két hetében írtam. Összefoglalva őket, a leginkább arról szólnak, hogy a szünetben nyelvvizsgáztam és gyakorlatilag két hónapot a nyaramból erre áldoztam fel, de megérte, mert sikerült, meg van a középszintű német nyelvvizsgám. Iszonyatosan örültem neki, de most kezdek rájönni, hogy nem csak ezt nyertem a nyáron, hanem hosszú távon valami sokkal fontosabbat: méginkább megszerettem a németet és igenis jó volt tanulni, közel állok hozzá, hogy lassan a hobbimmá váljon, ami a mai világban nem kis előny. Ha lenne még két szabad hónapom, felütném a szótáramat és az a betűtől kezdve megtanulnék minden szót, egyrészt mert nagy kincs a nyelvtudás, másrészt pedig érzem, tapasztalom, hogy még bőven van mit tanulnom és akarnám is csinálni. De érettségi évben nem könnyű. Adott némi önbizalmat, hogy sikerült letennem a nyelvvizsgát, ami nagyon jól jön, mert alapvetően nálam a pohár mindig félig üres.
Péntek este fél hét körül kiderült, hogy megvan a nyelvvizsgám, komplexen az egész. Nagyon-nagyon örülök neki, adott egy kis önbizalmat a következő hónapokra, ami nem is árt, mert kemény időszak vár rám, már most látom... A suli nehéz lesz, de meg akarom csinálni, szeretnék mindenből ötös lenni, kitűnő lenni már félévkor és ezt tartani év végéig. Talán már beszéltem is erről, úgyhogy nem részletezem tovább ezt a témát.
Igazából nincs nagyon miről írnom és mint tudjuk, a semmiről elég nehéz beszélni, ez volt az egyik okom arra, hogy mostanában nem jelentkeztem, a másik pedig a kedvtelenség. Most is csak szerettem volna, ha bekerül a blogba, hogy mi lett végül az egész nyáron át tartó tanulás eredménye.
Jó volt kiadnom magamból mindent, amit éreztem, most már jobban vagyok. Eldöntöttem, hogy erős leszek és csak a tanulásra koncentrálok. Átgondolva, egyáltalán nincs szükségem egy zavaró tényezőre. Ha itt lesz az ideje, találkozok egy férfival, aki meg is érdemel és csak engem akar majd és nagyon fogjuk szeretni egymást. A hülye gyerekek, meg elmehetnek a búsba a gondolataikkal együtt. Ennyi. Nem csinálhatom ezt magammal, nem eshetek depresszióba a legfontosabb gimis évem előtt. Sokat fejlődtem az utóbbi években, nyitottabb vagyok, lefogytam és rengeteget tanultam mind az életről, mind arról, hogy valójában ki is vagyok én.
Már egy hete rossz kedvem van, egyszerűen annyira ki vagyok, hogy írni sem tudok normálisan, pedig valahogy össze kellene szednem magam, mert ennek nem lesz jó vége. Folyamatosan azt látom magam körül, hogy másoknak milyen jó életük van és folyton összehasonlítgatom magam velük, hogy ők mitől különbek, hogy boldogok? Boldogtalan vagyok. Biztosan ti is ismertek egy lányt, aki az a tipikus csendes típus, kedves, okos, az egyik legjobb tanuló az osztályában, szeret olvasni és mindig lelkiismeretesen végzi a dolgát. Na, ilyen vagyok én is. Hozzá téve, hogy mindig azt kérdezik tőlem, hogy miért vagyok szomorú, barna a hajam, a szemeim sötétbarnák, utálok a középpontban lenni, 175 cm magas vagyok, 64 kg és 18 múltam. Régebben még magam előtt is tagadtam, de elég érzékeny típus vagyok, erős akartam lenni, magabiztos és valamilyen szinten az is vagyok, sosem hagytam, hogy lebecsüljenek vagy bántsanak. Azt mondják szép vagyok és én is egy olyan fiatal nőt látok a tükörben, aki se nem anorexiás, se nem hurkás vagy duci, szép, hosszú, göndör-szerű hajjal és csak arra várok, hogy végre valaki belém szeressen, hogy meglásson engem, azt aki vagyok. Olyan nagy kérés ez? Szánalmasnak érzem magam, mikor körül nézek és azt látom, hogy nálam rondább és ezerszer furább lányoknak van barátjuk, engem meg még egy nyomoronc randira sem hívtak el soha. Nem vagyok ronda, szép vagyok, okos, süt rólam, hogy kedves vagyok és mégsem mondta még nekem egy fiú sem, hogy kedvel vagy szép vagyok. Ezek után, hogy érezném magam? Mi bajuk van az embereknek velem? Az, hogy nem járok el piálni miniszoknyában, tűsarkúban, meg cigizni? A legelkeserítőbb, hogy most már tudom, hogy idén sem fog semmi változni, mint ahogy egyszer sem, akárhányszor reménykedtem benne. A nagy semmi, ez jár nekem és elegem van már ebből! Össze fogok omlani, ha nem változik valami. Istenem, segíts, mert nem ezt érdemlem!
Az ember azt hinné, hogy egy szorgalmas lány, aki imád minden tantárgyat, amiben jó és utál unatkozni, tíz nappal az iskola kezdés előtt már totál extázisban várja az új tanévet, de engem sem ma, sem az utóbbi két napban "valahogy" nem lelkesített a gondolat, hogy már csak egy hetem van hátra és szeptember harmadikától hivatalosan is végzős gimnazista leszek. Pedig olyan szépen hangzik, csak az a kár, hogy még nem érzem azt a kicsattanó erőt, amit szeretnék az eddigi életem legnehezebb időszaka előtt érzeni. Nem pánikolok, még van egy teljes hetem, de azért ahogy minden nappal közelebb kerülünk a szeptemberhez, úgy egyre többet jár az agyam a sulin. Bármily meglepő, én szeretek iskolába járni. Nem a kora reggeli ébredést és nem azt a rengeteg délutánt, amit a dolgozatokra való készüléssel töltök, végképp nem a matek órákat, mikor az ember tényleg úgy érzi, hogy egy perc is tarthat egy óráig és nem azt, amikor hulla fáradtan érek haza és mégis tudom, hogy le kell ülnöm másnapra leckét írni és még utána az aktuális kötelezőt olvasni, mikor már kifolyik a szemem. Nem ezt szeretem, hanem azt, mikor kikapom egy témazáróm és a kapott érdemjegy láttán úgy érzem, mégiscsak érdemes volt ennyit görnyedni a tankönyveim fölött.
Számítok rá, mint mindenki, hogy az érettségi éve nem hogy nem lesz egyszerű, hanem nehezebb lesz, mint eddig bármi, amin átmentem és sejtem, hogy itt már nem lesz elég, ha délután kettőtől ötig tanulok hétköznaponként, hétvégenként meg összesen kb. 8 órát. De azt is tudom, hogy boldogulni fogok, hogy igenis meg fogom csinálni és elérhetek mindent, ha elég időt és energiát fektetek bele! A matekot tartom a gyenge pontomnak a megmaradt tárgyak közül, mivel a fizika kiesett már. 11.ben is többet gyakoroltam a matekot, mint eddig bármikor, ennek ellenére megint csak egy erős négyest tudtam összehozni, de nem adom fel. Kitűnő év végi és félévi bizonyítvánnyal szeretnék a gimitől búcsút venni, az érettségivel kapcsolatos vágyálmomat még leírni sem merem... Egyrészt babonából, másrészt mert akkor fogom tudni reálisan látni ezt az egész mizériát, mikor már szépen elkezdődik az ősz, október közepén járunk és a tanárok gőz erővel hajtanak majd bennünket.
xoxo
U.i.: megint új a dizájn, mert az előzőt túl sötétnek találtam, de azt hiszem a későbbiekben még találkozni fogtok vele a blogon! Ja, és átkereszteltem az oldalt, mert ahogy néztem a látogatások származási helyét, eddig senki nem értette egyetlen szavamat sem.
Amint észrevehettétek, már felkerült az oldalra az őszi dizájn és ennek az az egyszerű oka van, hogy szeptember harmadikától nagyjából nulla szabadidőm lesz, de szerettem volna, ha már most olyan állapotba tudom hozni a blogot, hogy az iskola kezdetétől már csak postolnom kelljen. Nagyon fáj a fejem, ezért nem tudok most egy normális mondatot se összetákolni, ezért kérlek, ne vegyétek figyelembe, ha esetleg valami hülyeséget olvastok ebben a bejegyzésben. Miután végeztem itt, megyek is aludni, hátha jobban leszek. Természetesen még nem várom a sulit, hiszen tulajdonképp nekem csak hétfőn kezdődött az igazi pihenés, viszont ott van az is, hogy sokat vagyok egyedül és persze a nyelvvizsga is, aminek az eredményét szeptember 7.-én tudom meg és meg tudok őrülni a bizonytalanságban.
Múlt héten Rejtő Jenőtől Az elveszett cirkálót olvastam, most pedig A Pendragon-legendát Szerb Antaltól. A Rejtő-könyv nagyon szórakoztató volt, jót izgultam a végén, hogy happy end lesz-e. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kalandos történeteket és nem csak fiúknak, mert van benne szerelmi szál is, de nem az a hangsúlyos de azért mégis feldobta néha, amikor úgy gondoltam, hogy talán nem lesz nagy cucc ez a könyv. A Pendragon-legendáról egyelőre csak annyit, hogy zseniális! Még nem olvastam belőle csak kb. 60 oldalt, de ha jól sejtem, páratlan mű akadt a kezeim közé. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó kis rejtélyes-bűnügyi történetet tudok majd olvasni egy magyar szerzőtől. Minél többet olvasok, annál inkább rájövök, hogy még vajmi keveset sem olvastam és hogy mennyi mindent nem tudok még a világról.
És végül egy Babits idézettel zárom a bejegyzést:
Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott.
Mikor rátaláltam erre a kis vers-részletre és először olvastam, nem is gondoltam volna, hogy ez tényleg Babitstól származik, hiszen minden szava olyan igaz és nem létezik, hogy pont ezt a versét ne vettük volna, de úgy tűnik ez a gondolat is kimaradt volna az életemből, ha a tananyagon múlik. Néha komolyan elgondolkodok, hogy vajon tényleg mindent megtanítanak-e az irodalom órákon, amitől ha csak egy kicsivel, de akkor is jobb emberek leszünk vagy hozzásegítenek-e igazán ahhoz, hogy rátaláljunk önmagunkra néhány regény főhőse vagy vers fő gondolata alapján? A válaszom határozott nem. Ha valaki igazán tanulni akar valamiről, azt otthon kell megtennie, ezzel egyetértek, viszont megkérdőjelezném, hogy valóban szükséges-e belevenni a kerettantervbe olyan irányzatokat pl. mint a dadaizmus és a társai, ahelyett, hogy több időt töltenénk egy-egy sokkal meghatározóbb íróval vagy költővel.
Nem is olyan rég írtam arról, hogy készülök egy új projekttel, de most úgy néz ki, hogy nem fog összejönni. Szerettem volna egy karácsonyi oldalt csinálni, de rájöttem, hogy úgysem tudok versenyre kelni a női magazinok csiri-csáré ünnepi tippjeivel. Azt hiszem, talán majd az ünnepek környékén összegyűjtögetek ezt-azt és belinkelem ide.
Az ember el se tudja képzelni, mennyire meg tud könnyebbülni egy ilyen vizsga után, amíg nem tapasztalta a saját bőrén. Nem tudom azt írni, hogy el sem hiszem, hogy végre túl vagyok rajta, mert igenis elhiszem! Egész nyáron ezért gürcöltem és úgy érzem, meg van rá az esély mind a szóbelin és az írásbeli, hogy átmentem. Nagyon-nagyon remélem, hogy megvan a nyelvvizsgám! Tudom, hogy túl sokat "beszélek" róla, de eddig ez töltötte ki a mindennapjaim nagy részét. Mostantól jön az a rész, amikor alig várom a szeptember 8.-át, mert akkor fog kiderülni, hogy mi lett az eredményem. Én már megelégednék 60-60 százalékkal is. A szóbelin egy szőke, kék szemű sráccal voltam beosztva... Annyira tipikus, hogy ilyen helyzetekben mindig történik velem valami... Mindegy. Egyértelműen jobb volt nálam, de egy-két mondaton kívül, szerintem nem mondtam semmi hülyeséget, úgyhogy csak átengedtek már.
Nem akarom elkiabálni, de eddig egészen jól telik a napom. Azt hiszem, hogy megtaláltam hogy mivel tudok magamba némi önbizalmat önteni és az nem más, mint a tanulás. Elfáradtam, nincs már túl sok akaraterőm másfél hónapnyi tanulás után még rátenni egy lapáttal -épp a kajak-kenu döntőket nézem az Olimpián- de ha "végig szenvedtem" a nyári szünet nagy részét, akkor miért ne bírnám ki még ezt a két napot? Ma és holnap még tanulok, de pénteken pihenni szeretnék, hogy másnap a nyár legfontosabb napján toppon legyek. Drukkoljatok nekem, nagyon fontos lenne nekem, hogy minden összejöjjön!
Most már áttértek egy másik témára, mégpedig arra, hogy milyen ruhákat szeretnék beszerezni.
1. Ami a legfontosabb az a 2db farmernadrág, amivel talán átvészelem a tanévet. Mindig így számolunk anyuval, de tavaszra általában tönkre megy mindkettő, úgyhogy venni kell még egyet... Most megmaradt az a plusz egy, ami világos kék, úgyhogy most egy sötétkéket és egy közepeset kellene találnom. A nadrágokat anya meg apa fizeti.
2. Mióta lefogytam kb. 14 kg-t, nincs egy normális felsőm se, ami ne lenne óriási rám, ezért akarok 5 felsőt venni, 3 tapadós csinosabbat, 1 farmeringet ha szerencsém lesz és találok leárazva és 1 kényelmesebbet. Színek terén nyitott vagyok mindenre.
3. Ha esetleg lelek még valamit, ami megtetszik pl.táska, cipő, kabát vagy bármi és olcsó, akkor megveszem, mert ősszel nem igen lesz már időm vásárolgatni.
Ennyi az egész, láthatjátok, hogy nincsenek nagy igényeim vagy irreális elvárásaim a szüleimmel szemben, hiszen a nadrágokon kívül mindent az összekuporgatott zsebpénzemből fogok venni.
Borzalmasan ideges voltam egész nap, hullámokban tör rám, most éppen jobban érzem magam. Nem akarom ezt csinálni, nem akarok sem nyavalyogni, sem önsajnálatba esni, detényleg ez lesz az első olyan echte vizsga élményem és leginkább azt kívánom, bárcsak túl lennék már rajta! Próbálom elterelni a figyelmemet a szombatról, de nem igazán megy. Azt legalább már biztosan tudom, hogy a várakozás tényleg borzalmas és őszintén remélem, hogy ez a legrosszabb az egészben és mikor már ott leszek, akkor nem fogok jobban izgulni, mint egy témazáró előtt. Talán a kelleténél kicsit több kávé is hozzájárul ahhoz, hogy fizikailag rosszul vagyok, ÜZENEM MAGAMNAK, HOGY NE IGYÁL KÁVÉT, HA STRESSZELSZ!
Sziasztok! Egy kis időre eltűntem, de most egy jó hírrel szolgálhatok: szeretnék még egy aktív blogot csinálni, ami igazából nem is blog lesz, hanem egy oldal, de itt a bloggeren, mert azt látom, hogy jó itt nekem. Ma nem fogok túl hosszú bejegyzést írni, még olvasni is akarok és elkezdeni az új projektet. Amint tudok, jövök, valószínűleg holnap, miután tanultam németből. Szombaton nyelvvizsgázok, drukkoljatok nekem, mert nem fogom tudni még egyszer megpróbálni, elköltöttem a zsebpénzem nagy részét a tanfolyamra és a vizsga díjára és amit meg azóta összegyűjtögettem, sulis cuccokra, meg ruhákra szeretném költeni.
Tegnapelőtt kissé elragadott az írás, de nem bánom, tényleg jó volt már végre kiadni magamból azokat a gondolatokat. Ma szeretnék egy kevésbé komoly, ám annál szórakoztatóbb bejegyzés-sorozatot elkezdeni, amelyben összegyűjtöm a legkedvesebb filmjeimet, hogy megoszthassam veletek, mit miért szeretek.
Két hét múlva örökké
Először is szeretném leszögezni, hogy egyáltalán nem vagyok oda Hugh Grant-ért, ellenben Sandra Bullock a kedvenc színésznőm. Láttam szinte minden filmjét, kezdve a számomra örök klasszikus Beépített szépségtől a Nász-ajánlaton át a szintén felejthetetlen Ház a tónál-ig stb... Bármikor nézem meg, akármilyen kedvem is volt előtte, mindig felvidít és egy ideje célzottan akkor vetem be ezt a filmet, amikor rosszul érzem magam, mert tényleg bármilyen borzalmas állapotban legyek, Sandra jobb kedvet varázsol.
Most megyek, rendet rakok a fotelemben, mert már akkora stóc ruha gyűlt fel benne, hogy bármelyik pillanatban leomolhat!
Tudjátok, mi a furcsa számomra ebben az egész blogolásban? Hogy a legváratlanabb pillanatokban jön meg az ihlet, hogy írjak valamit. Valószínűnek tartom, hogy ez leginkább abból fakad, hogy nyár lévén nem sok minden történik velem és ami pedig igen, arról elég nehéz írnom. Ezért úgy döntöttem, hogy ma arról fogok mesélni, hogy milyen terveim voltak a nyárra és hogy tulajdonképp hogyan is tudtam felülmúlni a saját elvárásaimat magammal szemben. Érdekesen hangzik, hiszen az ember általában sosem tud megfelelni a saját elvárásainak, de most tényleg azt érzem, hogy sikerült. Sosem tanultam még a nyáron, pedig ugye, mint minden szorgosabb diák, én is rengetegszer elhatároztam már, hogy márpedig idén teljesen más lesz a szünetem és nem csak ellógom majd az időt. Idén jelentkeztem a Katedrához nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamra és az augusztus 11.-i telc B2 nyelvvizsgára is németből. Sokat tanultam már eddig is, de még mindig úgy érzem, hogy rengeteget kell még fejlődnöm, ahhoz hogy sikerüljön. Ha ez most sikerülne, sok önbizalmat adna a következő tanévhez, ami te jó ég, már az utolsó gimis évem lesz! Szinte alig hiszem el, hogy jövő ilyenkor már az egyetemre fogok készülni. Az egyetem az álmom, mindig is tudtam, hogy majd egy szép őszi napon belépek a kapuján és néhány évvel később diplomával a kezemben, a társadalom értékes tagjaként lépek majd ki onnan. Mostanra kicsit mézes mázosnak tartom az utolsó tagmondatot,de ez csak a jelenlegi állapotok miatt van, mikor azt kapom a képembe, mint 18 éves fiatal, hogy "el lehet menni innen" , ha nem tetszik, hogy úgy tekintenek a diplomásokra, mint régen az érettségizettekre. Én úgy látom, hogy itt nem vár rám semmi az égvilágon, csak maximum 100 ezer forintos vagy inkább minimálbérből való tengődés egy főzőfülkés bérelt garzonban és köszönöm szépen, ebből nem kérek! Járni fogok egyetemre, le fogok diplomázni és igenis el fogok menni külföldre, ha lehetőségem lesz rá és egy év alatt összespórolom, majd kifizetem az államnak a tanulásom költségeit. Ennyit a hallgatói szerződés visszatartó hatásairól. Véleményem szerint, talán nem ilyesfajta korlátozásokról kellene gondolkodni, hanem jövő képet adni a fiataloknak, hogy ne kényszerüljenek rá, hogy itt hagyják az országot, ha biztos megélhetésre, esetleg egzisztenciára vágynak! Tudom, kicsit eltértem a tárgytól a végére, de nagyon jól esett végre kiadnom magamból ezeket a gondolatokat.
Nagyon gyorsan eltelt ez a nap és úgy érzem, hogy szinte semmit sem pihentem, pedig pont ez lett volna a lényege, hisz már több mint egy hete megfeszített tempóban tanulok a nyelvvizsgára. Mint azt a blog neve is mutatja, jobban értek a némethez, mint az angolhoz, de mindkettőt szeretem. Talán egy kicsit jobban húz a szívem a német felé, mert ezt tanulom régebb óta, de az angolnak is megvannak az előnyei és sajnos sokkal több lehetőség van angol nyelvtudást gyakorolni, mint németet. Példának itt van, hogy elég sok dvdnk van, de csak egyetlen egyen van német szinkron! A német adókon meg röhejes műsorok futnak, amitől kiver a víz...
Most lett vége a Forma-1-nek, sajnos nem Vettel nyert, de azért Alonsonak is örülök, mert mindig is Ferrari drukker voltam.
Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy újra elkezdtek blogolni és immár megint hosszú távra tervezek a netes írással kapcsolatban. Tavasszal vettem egy naplót és írogattam is bele néhány bejegyzést a nyáron, de egyre inkább ott tart a dolog, hogy határidő napló lesz belőle. Évekkel ezelőtt a blogolás és az írás volt az életem, mindig a G-portálos lapom előtt lógtam és csinosítgattam, de igazából sosem szereztem stabil olvasótábort vagy ha mégis, akkor nem vettem észre. Ezen szeretnék változtatni ezen az oldalon! Nem akarok "sztár" blogger lenni, csak szeretném, ha lennének visszajáró olvasóim, majd kiderül, mennyi jön ebből össze... Ma még biztosan jövök, sok újdonságot tervezek!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Archívum
hétfőnként irodalomból, meg töriből ismétlő dogákat. Ezeket nagyjából úgy kell elképzelni, hogy egy fejezetnyi anyagból pár kérdés, a lényeg az, hogy minél több mindent le tudj körmölni 10 vagy 15 perc alatt.
Sziasztok! Nem igazán tudom, hogy mi is vett rá az újra kezdésre, de a lényeg az, hogy megint itt vagyok és folytatom a blogot. Mint láthatjátok, felraktam jó pár új postot, ezeket még a nyáron és szeptember első két hetében írtam. Összefoglalva őket, a leginkább arról szólnak, hogy a szünetben nyelvvizsgáztam és gyakorlatilag két hónapot a nyaramból erre áldoztam fel, de megérte, mert sikerült, meg van a középszintű német nyelvvizsgám. Iszonyatosan örültem neki, de most kezdek rájönni, hogy nem csak ezt nyertem a nyáron, hanem hosszú távon valami sokkal fontosabbat: méginkább megszerettem a németet és igenis jó volt tanulni, közel állok hozzá, hogy lassan a hobbimmá váljon, ami a mai világban nem kis előny. Ha lenne még két szabad hónapom, felütném a szótáramat és az a betűtől kezdve megtanulnék minden szót, egyrészt mert nagy kincs a nyelvtudás, másrészt pedig érzem, tapasztalom, hogy még bőven van mit tanulnom és akarnám is csinálni. De érettségi évben nem könnyű. Adott némi önbizalmat, hogy sikerült letennem a nyelvvizsgát, ami nagyon jól jön, mert alapvetően nálam a pohár mindig félig üres.
Péntek este fél hét körül kiderült, hogy megvan a nyelvvizsgám, komplexen az egész. Nagyon-nagyon örülök neki, adott egy kis önbizalmat a következő hónapokra, ami nem is árt, mert kemény időszak vár rám, már most látom... A suli nehéz lesz, de meg akarom csinálni, szeretnék mindenből ötös lenni, kitűnő lenni már félévkor és ezt tartani év végéig. Talán már beszéltem is erről, úgyhogy nem részletezem tovább ezt a témát.
Jó volt kiadnom magamból mindent, amit éreztem, most már jobban vagyok. Eldöntöttem, hogy erős leszek és csak a tanulásra koncentrálok. Átgondolva, egyáltalán nincs szükségem egy zavaró tényezőre. Ha itt lesz az ideje, találkozok egy férfival, aki meg is érdemel és csak engem akar majd és nagyon fogjuk szeretni egymást. A hülye gyerekek, meg elmehetnek a búsba a gondolataikkal együtt. Ennyi. Nem csinálhatom ezt magammal, nem eshetek depresszióba a legfontosabb gimis évem előtt. Sokat fejlődtem az utóbbi években, nyitottabb vagyok, lefogytam és rengeteget tanultam mind az életről, mind arról, hogy valójában ki is vagyok én.
Már egy hete rossz kedvem van, egyszerűen annyira ki vagyok, hogy írni sem tudok normálisan, pedig valahogy össze kellene szednem magam, mert ennek nem lesz jó vége. Folyamatosan azt látom magam körül, hogy másoknak milyen jó életük van és folyton összehasonlítgatom magam velük, hogy ők mitől különbek, hogy boldogok? Boldogtalan vagyok. Biztosan ti is ismertek egy lányt, aki az a tipikus csendes típus, kedves, okos, az egyik legjobb tanuló az osztályában, szeret olvasni és mindig lelkiismeretesen végzi a dolgát. Na, ilyen vagyok én is. Hozzá téve, hogy mindig azt kérdezik tőlem, hogy miért vagyok szomorú, barna a hajam, a szemeim sötétbarnák, utálok a középpontban lenni, 175 cm magas vagyok, 64 kg és 18 múltam. Régebben még magam előtt is tagadtam, de elég érzékeny típus vagyok, erős akartam lenni, magabiztos és valamilyen szinten az is vagyok, sosem hagytam, hogy lebecsüljenek vagy bántsanak. Azt mondják szép vagyok és én is egy olyan fiatal nőt látok a tükörben, aki se nem anorexiás, se nem hurkás vagy duci, szép, hosszú, göndör-szerű hajjal és csak arra várok, hogy végre valaki belém szeressen, hogy meglásson engem, azt aki vagyok. 
Olyan nagy kérés ez? Szánalmasnak érzem magam, mikor körül nézek és azt látom, hogy nálam rondább és ezerszer furább lányoknak van barátjuk, engem meg még egy nyomoronc randira sem hívtak el soha. Nem vagyok ronda, szép vagyok, okos, süt rólam, hogy kedves vagyok és mégsem mondta még nekem egy fiú sem, hogy kedvel vagy szép vagyok. Ezek után, hogy érezném magam? Mi bajuk van az embereknek velem? Az, hogy nem járok el piálni miniszoknyában, tűsarkúban, meg cigizni? A legelkeserítőbb, hogy most már tudom, hogy idén sem fog semmi változni, mint ahogy egyszer sem, akárhányszor reménykedtem benne. A nagy semmi, ez jár nekem és elegem van már ebből! Össze fogok omlani, ha nem változik valami. Istenem, segíts, mert nem ezt érdemlem!
Az ember azt hinné, hogy egy szorgalmas lány, aki imád minden tantárgyat, amiben jó és utál unatkozni, tíz nappal az iskola kezdés előtt már totál extázisban várja az új tanévet, de engem sem ma, sem az utóbbi két napban "valahogy" nem lelkesített a gondolat, hogy már csak egy hetem van hátra és szeptember harmadikától hivatalosan is végzős gimnazista leszek. Pedig olyan szépen hangzik, csak az a kár, hogy még nem érzem azt a kicsattanó erőt, amit szeretnék az eddigi életem legnehezebb időszaka előtt érzeni. Nem pánikolok, még van egy teljes hetem, de azért ahogy minden nappal közelebb kerülünk a szeptemberhez, úgy egyre többet jár az agyam a sulin. Bármily meglepő, én szeretek iskolába járni. Nem a kora reggeli ébredést és nem azt a rengeteg délutánt, amit a dolgozatokra való készüléssel töltök, végképp nem a matek órákat, mikor az ember tényleg úgy érzi, hogy egy perc is tarthat egy óráig és nem azt, amikor hulla fáradtan érek haza és mégis tudom, hogy le kell ülnöm másnapra leckét írni és még utána az aktuális kötelezőt olvasni, mikor már kifolyik a szemem. Nem ezt szeretem, hanem azt, mikor kikapom egy témazáróm és a kapott érdemjegy láttán úgy érzem, mégiscsak érdemes volt ennyit görnyedni a tankönyveim fölött.
Nem is olyan rég írtam arról, hogy készülök egy új projekttel, de most úgy néz ki, hogy nem fog összejönni. Szerettem volna egy karácsonyi oldalt csinálni, de rájöttem, hogy úgysem tudok versenyre kelni a női magazinok csiri-csáré ünnepi tippjeivel. Azt hiszem, talán majd az ünnepek környékén összegyűjtögetek ezt-azt és belinkelem ide.
Az ember el se tudja képzelni, mennyire meg tud könnyebbülni egy ilyen vizsga után, amíg nem tapasztalta a saját bőrén. Nem tudom azt írni, hogy el sem hiszem, hogy végre túl vagyok rajta, mert igenis elhiszem! Egész nyáron ezért gürcöltem és úgy érzem, meg van rá az esély mind a szóbelin és az írásbeli, hogy átmentem. Nagyon-nagyon remélem, hogy megvan a nyelvvizsgám! Tudom, hogy túl sokat "beszélek" róla, de eddig ez töltötte ki a mindennapjaim nagy részét. Mostantól jön az a rész, amikor alig várom a szeptember 8.-át, mert akkor fog kiderülni, hogy mi lett az eredményem. Én már megelégednék 60-60 százalékkal is. A szóbelin egy szőke, kék szemű sráccal voltam beosztva... Annyira tipikus, hogy ilyen helyzetekben mindig történik velem valami... Mindegy. Egyértelműen jobb volt nálam, de egy-két mondaton kívül, szerintem nem mondtam semmi hülyeséget, úgyhogy csak átengedtek már.
Borzalmasan ideges voltam egész nap, hullámokban tör rám, most éppen jobban érzem magam. Nem akarom ezt csinálni, nem akarok sem nyavalyogni, sem önsajnálatba esni, detényleg ez lesz az első olyan echte vizsga élményem és leginkább azt kívánom, bárcsak túl lennék már rajta! Próbálom elterelni a figyelmemet a szombatról, de nem igazán megy. Azt legalább már biztosan tudom, hogy a várakozás tényleg borzalmas és őszintén remélem, hogy ez a legrosszabb az egészben és mikor már ott leszek, akkor nem fogok jobban izgulni, mint egy témazáró előtt. Talán a kelleténél kicsit több kávé is hozzájárul ahhoz, hogy fizikailag rosszul vagyok, ÜZENEM MAGAMNAK, HOGY NE IGYÁL KÁVÉT, HA STRESSZELSZ!
Sziasztok! Egy kis időre eltűntem, de most egy jó hírrel szolgálhatok: szeretnék még egy aktív blogot csinálni, ami igazából nem is blog lesz, hanem egy oldal, de itt a bloggeren, mert azt látom, hogy jó itt nekem. Ma nem fogok túl hosszú bejegyzést írni, még olvasni is akarok és elkezdeni az új projektet. Amint tudok, jövök, valószínűleg holnap, miután tanultam németből. Szombaton nyelvvizsgázok, drukkoljatok nekem, mert nem fogom tudni még egyszer megpróbálni, elköltöttem a zsebpénzem nagy részét a tanfolyamra és a vizsga díjára és amit meg azóta összegyűjtögettem, sulis cuccokra, meg ruhákra szeretném költeni.
Tudjátok, mi a furcsa számomra ebben az egész blogolásban? Hogy a legváratlanabb pillanatokban jön meg az ihlet, hogy írjak valamit. Valószínűnek tartom, hogy ez leginkább abból fakad, hogy nyár lévén nem sok minden történik velem és ami pedig igen, arról elég nehéz írnom. Ezért úgy döntöttem, hogy ma arról fogok mesélni, hogy milyen terveim voltak a nyárra és hogy tulajdonképp hogyan is tudtam felülmúlni a saját elvárásaimat magammal szemben. Érdekesen hangzik, hiszen az ember általában sosem tud megfelelni a saját elvárásainak, de most tényleg azt érzem, hogy sikerült. Sosem tanultam még a nyáron, pedig ugye, mint minden szorgosabb diák, én is rengetegszer elhatároztam már, hogy márpedig idén teljesen más lesz a szünetem és nem csak ellógom majd az időt. Idén jelentkeztem a Katedrához nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamra és az augusztus 11.-i telc B2 nyelvvizsgára is németből. Sokat tanultam már eddig is, de még mindig úgy érzem, hogy rengeteget kell még fejlődnöm, ahhoz hogy sikerüljön. Ha ez most sikerülne, sok önbizalmat adna a következő tanévhez, ami te jó ég, már az utolsó gimis évem lesz! Szinte alig hiszem el, hogy jövő ilyenkor már az egyetemre fogok készülni. Az egyetem az álmom, mindig is tudtam, hogy majd egy szép őszi napon belépek a kapuján és néhány évvel később diplomával a kezemben, a társadalom értékes tagjaként lépek majd ki onnan. Mostanra kicsit mézes mázosnak tartom az utolsó tagmondatot,de ez csak a jelenlegi állapotok miatt van, mikor azt kapom a képembe, mint 18 éves fiatal, hogy "el lehet menni innen" , ha nem tetszik, hogy úgy tekintenek a diplomásokra, mint régen az érettségizettekre. Én úgy látom, hogy itt nem vár rám semmi az égvilágon, csak maximum 100 ezer forintos vagy inkább minimálbérből való tengődés egy főzőfülkés bérelt garzonban és köszönöm szépen, ebből nem kérek! Járni fogok egyetemre, le fogok diplomázni és igenis el fogok menni külföldre, ha lehetőségem lesz rá és egy év alatt összespórolom, majd kifizetem az államnak a tanulásom költségeit. Ennyit a hallgatói szerződés visszatartó hatásairól. Véleményem szerint, talán nem ilyesfajta korlátozásokról kellene gondolkodni, hanem jövő képet adni a fiataloknak, hogy ne kényszerüljenek rá, hogy itt hagyják az országot, ha biztos megélhetésre, esetleg egzisztenciára vágynak! Tudom, kicsit eltértem a tárgytól a végére, de nagyon jól esett végre kiadnom magamból ezeket a gondolatokat.
Nagyon gyorsan eltelt ez a nap és úgy érzem, hogy szinte semmit sem pihentem, pedig pont ez lett volna a lényege, hisz már több mint egy hete megfeszített tempóban tanulok a nyelvvizsgára. Mint azt a blog neve is mutatja, jobban értek a némethez, mint az angolhoz, de mindkettőt szeretem. Talán egy kicsit jobban húz a szívem a német felé, mert ezt tanulom régebb óta, de az angolnak is megvannak az előnyei és sajnos sokkal több lehetőség van angol nyelvtudást gyakorolni, mint németet. Példának itt van, hogy elég sok dvdnk van, de csak egyetlen egyen van német szinkron! A német adókon meg röhejes műsorok futnak, amitől kiver a víz...
Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy újra elkezdtek blogolni és immár megint hosszú távra tervezek a netes írással kapcsolatban. Tavasszal vettem egy naplót és írogattam is bele néhány bejegyzést a nyáron, de egyre inkább ott tart a dolog, hogy határidő napló lesz belőle. Évekkel ezelőtt a blogolás és az írás volt az életem, mindig a G-portálos lapom előtt lógtam és csinosítgattam, de igazából sosem szereztem stabil olvasótábort vagy ha mégis, akkor nem vettem észre. Ezen szeretnék változtatni ezen az oldalon! Nem akarok "sztár" blogger lenni, csak szeretném, ha lennének visszajáró olvasóim, majd kiderül, mennyi jön ebből össze... Ma még biztosan jövök, sok újdonságot tervezek!