Nem kis örömmel jelentem be, hogy elkészült az októberi és egyben az utolsó őszi dizájn is. A november nálam már tél, imádom meghosszabbítani ezt az évszakot, mert van egyfajta utánozhatatlan hangulata a november-decemberi télnek, mikor még senki nem unja meg a havat és a fagyoskodást, a gyerekek nagyban készülődnek a karácsonyra, hogy mit kérnek majd a Jézuskától...

De bővebben majd télen írok a télről, egyelőre még maradok az ősznél. Most töltöm az első olyan őszömet, ami tetszik. Soha nem szerettem ezt az évszakot, sőt kifejezetten utáltam, de idén felfigyeltem olyasmikre, amik fölött eddig elsiklottam. Az a sok színpompás falevél, a reggeli álmos-fáradt hangulatból kijózanító hideg reggelek... És a sulival is kibékültem már nagyjából. Vannak kegyetlen napjaim, a hétvégék jó részét pedig áttanulom, de hiszem, hogy megéri.

Változtam. Látom, érzem magamon, hogy valami itt belül szépen lassan kibontakozik. Ma már tudom magamról, hogy igenis romantikus típusú lány, lassan nő vagyok. Nem a nyáladzós filmeken élő példány, hanem az, aki imád Jane Austint olvasni, érzékeny, finom lelkű, de nem viszi túlzásba. Igenis két lábbal állok a földön, de szeretek álmodozni.

Visszatérve a dizájnhoz: a fejléc nem igazán tetszik, de nem is inkább azzal van bajom, hanem ezzel a virág mintával jobb oldalon. Megyek is és leszedem. Már túl sok nekem.

xoxo