Hogy nekem milyen fárasztó napom volt? Mégis egyedül azt sajnálom, hogy lemaradtam az Onlie Roxfort legelső napjáról, mert csak negyed órája értem haza. Reggel apa beállított, hogy megyünk a mamához, előbb azt hittem, hogy a kórházba, de aztán hozzá tette, hogy festeni. Nem gondoltam, hogy reggeli kilenctől este háromnagyed hatig ott fogunk melózni, ráadásul nem is ettem szinte semmit egész nap, csak három kopasz barackot délután négy környékén, ami nálam már kritikus. Ha nem eszek, elájulok. Az esetemben ez ilyen egyszerű... Apa festett, én meg takarítottam -rohadt nagy kosz volt a fürdőben- és söprögettem, majd felmostam vagy kétszer, de súrolni kellett a járólapot, hogy feljöjjön róla a rászáradt festék és egész nap talpaltam. Fáj a hátam a sok hajlongástól, a lábaim az ácsorgástól és még mindig benne van az orromban a diszperzit szaga. Holnap még vissza megyünk és takarítunk valamennyit a konyhában. Mama már nem látja annyira a koszt és csak olvasáshoz húzza fel a szemüvegét, meg ha vezet, úgyhogy néhol egy merő kosz a lakás. Az egész, ami miatt ki kellett festeni a fürdőt, az előszobát és a konyhát, az volt, hogy a felettük lakó öreg néni meghalt és három hétig nem vették észre a rokonai, magyarul le se szarták, és borzasztó dögszag volt a lakásban, úgyhogy mamáék kimenekültek a nyaralóba és tata még most is ott van. De közben a mamát megharapta egy megmérgezett macska-épp vitték az állatot az állatorvoshoz-és úgy átharapta a bal kezén a muatatóujját, hogy fel kellett tárni a kezét, magyarul elaltatni 67 évesen és megműteni, mivel begennyesedett a seb. Szerencsére jól van, de valami fertőtlenítő cuccot kell be nyomkodnia óránként az ujjába, egyébként be van gipszelve az a keze és infúziót kap. Ilyen korban már nem játék az altatás, rögtön ez jutott eszembe, mikor megtudtam, hogy az is kell. Tényleg le van gyöngülve, de a korához képest mama nagyon erős, teljesen egyedül megvan az újklinikán, de még nem mehet haza. Nem tudom, hogy mi lesz holnap, de szeretnék részt venni a roxfortos izén, hamár jelentkeztem, bár már kezdem megbánni, mert csak fájdítom vele a szívemet, ugyanis szeptembertől sicher, hogy nem fogok ráérni délután öt tíztől fél hétig, még nagyban tanulnom kell ebben az intervallumban. Most megyek híradot nézni, mert az se árt...

xoxo