Bármennyire is szeretném ha nem így lenne, mégis nem tagadhatom hogy baromi rosszul esik, hogy senkit nem érdekel a blogom. Nekem tetszik az írásom amikor visszaolvasom, de lehet, hogy csak elfogult vagyok magammal szenben és ezért. Viszont amikor néhanapján ráérek olvasgatni más blogokat, akkor feláll a szőr a hátamon és csak egy kérdés tolong a fejemben: Mi a fenével éri el ez a lány vagy fiú, hogy ennyien olvassák a gondolatait, pedig van amikor csak egy bekezdést ír, kimondhatatlanul rossz megfogalmazásban? A válaszok, gondolom így szólnának pl.: jó sok grafikás cucc van az oldalán amiket el lehet csórni ( ezt elég szánalmasnak tartom ) vagy jó a személyisége és kedves a szerki ( ami szerintem tényleg jó ok ) vagy sokat hírdeti és így többen találnak rá. Sok ötletem van még, de azt hiszem ennyi egyenlőre elég. 

Most pedig rátérek a mai napomra. A szokásos dupla németem a szokásos pinceteremben jó volt, de a második óra végén már unatkoztam, mert sokkal gyorsabban kész lettem a feladattal, mint a többiek. A kémia borzalmas volt! Nagyon úgy érzem, hogy megharagudott rám a tanárnő a csütöröki dogám miatt, ami szánalmasra sikeredett. Egyszer fel is szólított úgy órán, hogy szerintem azon akart kapni, hogy nem figyelek, de nem jött be neki, mert tudtam válaszolni a kérdésre, mert figyeltem órán. Megjegyzem, hogy a kémia órákon szoktam a legjobban koncentrálni... Törin mentünk tovább az anyaggal és feleltünk is. Nem izgultam, hogy esetleg én felelek, mert csak ötöseim vannak és általában az olyanokat szokta kihívni, akiknek javítaniuk kell. Az új fiú felelt és elég poénos volt, egy csomót nevettünk! Fizikán bambultam, avagy lementem alfába - ahogya az angol tanár mondaná. Matekból meg megírtuk a dogát és mint utólag kiderült sikerült elcsesznem az egyik legegyszerűbb feladatot. De azért egész jó lett, csak volt egy olyan elméleti kérdés, hogy: Mondja ki a húrnégyszögek tételét! Mi a jó Isten ez a kérdés? Nem is vettünk semmi ilyesmit, de még a tankönyvben sincs benne. Gondolkodtam rajta, hogy mi a jó élet lehet ez, aztán odaírtam az érintőnégyszögek tételét, hátha annak a másik neve vagy mit tudom én... Jövök kifele a suliból és mennék minél messzebb tőle, erre a pizzériásnál volt egy gyagyás kutya, ami minden járókelőt megugatott. És persze kit szúrt ki magának? Természetesen engem. Nagyba próbálok nem fosni tőle ( rohadtul félek még a legkisebb kutyáktól is ) és erre így jön felém, vicsorog és ugat... Majdnem elájultam! De tényleg azt hittem, hogy bokán harap vagy valami... Aztán összeszedtem magamat és erőteljes hangon rászóltam, hogy : Menj innen!  és minél gyorsabban elhúztam onnan. Még a trolimegállóban is majd kiugrott a szivem!

És most jöjjön a szerdára vonatkozó rész: Nem vagyok biztos benne, hogy holnap tudok jönni, úgyhogy - gondoltam - fair lenne, ha előre megmondanám, hogy nem leszek. De majd meglátjuk!

A számomra legszívszorítóbb idézet az Eclipse-ből:

" Ha ,megmarad ez a csönd a fejemben, soha nem megyek vissza. Nem én lennék az első, aki ezt az életformát választja a másik helyett. Talán, ha elég messzire szaladok, soha többé nem kell hallanom őket...

Egyre gyorsabban és gyorsabban rohantam, és Jacob Blacket otthagytam messze magam mögött. 

                                                                                    VÉGE "