Nem épp a legjobban sikerült része a történetnek, ha most írnám, valószínűleg egyáltalán nem tereltem volna el erre felé a szálakat. A történetért kattints a Bővebben-re!

Háború idején élni nehéz, az emberek még a saját otthonaikban sem érzik biztonságban magukat és folyton attól rettegnek, hogy mikor veszítik el a szeretteiket. Azonban még szörnyűbb, ha valakinek nincs családja és az élete csak a harcról szól. Sirius Black évtizedek óta ebben a helyzetben volt. Keresztfiáért érzett felelősségérzete miatt nem hagyta el magát élete legrosszabb éveiben sem, s tudta, hogy a fiú még mindig számít rá. Azonban egy ideje már nem csak Harry éltette, beszárnyalt a mindennapjaiba egy bizonyos sötétvörös hajú, őzike szemű fiatal nő és fenekestül felforgatta azt vidámságával, mosolyaival, nevetésével, megértésével, érző szívével és gondoskodásával. Hosszú hónapokat, s már több mint két évet éltek együtt. Békességben, egyszer sem vesztek össze. A férfi szinte észre sem vette, hogyan vagy mikor nyílt meg a nőnek, annyira, mint ezelőtt csak egyetlen embernek, s Ginn szelíden befogadta a szívébe őt. Egész életében emlékezni fog arra az érzésre, ami akkor öntötte el a szívét, amikor először a karjaiban tarthatta a nőt.
Legközelebb egy héttel később rázta fel valami a Grimmauld tér csendes hangulatát, Hermione személyében, aki igencsak sietősen rohant be a házba vacsoraidő után. Ginny takarított, Sirius pedig a szokásos őrhelyén ült a lépcsőn.
- Sziasztok! –köszönt vidáman a két meglepettnek, aztán rá nem jellemzően csacsogni kezdett, hogy el se hiszi, hogy mi történt ma vele és alig várja, hogy elmondhassa valakinek, mikor ehhez a részhez ért, Ginn megjegyezte:
- Talán bele is kezdhetnél és akkor nem kell tovább várnod!
- Igazából tanácsért jöttem… Ron megkérte a kezem. –jelentette be immár egy kicsit erőltetett mosollyal, mire barátnője összenézett Siriusszal.
- Nemet mondtál? –kérdezte a férfi megdöbbenve.
- Nem, de már holnap el akar venni. Én nem vagyok az a fajta nő, aki csakúgy beleugrik egy házasságba! Előbb át kellene gondolni, megfontolni, eltervezni… Ez nekem így nem megy! –panaszolta el kétségbeesetten és könyörögve nézett barátnője barna szemeibe.
- Már nem azért, Hermione, de mit akarsz te ezen eltervezni? Szereted-e vagy sem? –rázta meg a fejét Ginn elmosolyodva.
- Persze. –vágta rá Mione kínlódva.
- Önkéntesen el akarod-e viselni a hülyeségeit életed összes hátra lévő napján?
- Igen, de akkor is felelőtlenségnek tűnik. –aggodalmaskodott tovább a friss menyasszony.
- Talán, mert az is. –ismerte be Ginn halkan, majd hozzá tette:
- Nem mondhatom meg, hogy mit csinálj.
- Tudom… Nincs nálatok valami szokás a jegyben járás idő tartamára? –reménykedett Hermione, de nem volt szerencséje, mert Ginny mosolyogva megrázta a fejét:
- Arra kivételesen nincs, egyébként minden másra van.
- Akkor a korra? Kell valami, amivel meg tudom győzni anélkül, hogy félre értené. –filozofált kéz tördelve, s csak akkor vette észre, hogy valami baj van, amikor percek múlva sem kapott választ. Barátnője hátat fordítva álldogált, lehajtott fejjel.
- Szerintem légy vele őszinte és akkor biztos találtok valami megoldást. Megyek, hozok neked valamit kölcsönbe. –szólalt meg a nő normál hangszínnel, ami egy kicsit túl normális is volt, aztán egyszerűen fogta magát és eltűnt. Két perccel később visszatért egy gyönyörű fehér ruhával.
- Gondolom, nem rejtegetsz ilyen rucikat a kistáskádban. –magyarázta Ginny, mikor barátnője szemei elkerekedtek.
- Nem, tényleg nem. Jesszus, Ginny, neked komolyan foglalkoznod kellene ezzel… -jegyezte meg Hermione és elragadottan nézegette a ruhát.
- Talán egyszer. –bólintott rá és átnyújtotta az egyik remekművének számító darabot a friss menyasszonynak.
- Sietned kellene, anya ma meg látogat és még nem jött. Elvégre annyi lenne a romantikusan megszökünk akciónak, ha guta ütést kapna, megtudva, hogy mire készültök!
A nő nem akarta elzavarni barátnőjét, de tényleg fenn állt a veszélye annak, hogy Molly Weasley bármelyik pillanatban megérkezhet, s ez meg is történt, tíz perccel azután, hogy Hermione elment.
Az asszony féltése az évek során sem múlt el, s ha módja akadt rá, hogy biztonságban meglátogassa egy szem lányát, már jött is. Örült, hogy boldognak láthatja őt, de már egy ideje kezdett feltűnni neki valami, amit először alig bírt elhinni… Ugyanis észrevette, hogy Black és Ginny nagyon kötődnek egymáshoz és Tonks kikérdezése után bebizonyosodott, hogy szoros kapcsolat alakult ki közöttük.
- Azt hittem, hogy nem is jössz! –mosolyodott el a fiatal nő, mikor édesanyja megérkezett.
- Nem maradhatok sokáig, épp hogy csak beugrottam, Lestrange folyton ott ácsorog a szembe szomszéd előtt és bámulja az utcánkat. –mesélte el Molly, mire lehervadt Ginn mosolya és gondterhelten elfintorodott.
- Melyik Lestrange? –kérdezett rá, rimánkodva, hogy inkább Bellatrix legyen, de nem kapott választ.
- Nem lesz semmi baj anya, majd elintézem. –nyugtatta meg Ginn az édesanyját, magabiztosnak tűnt, de igazából egyáltalán nem volt az.
- Inkább annak örülnék, ha nem intéznéd el. –jegyezte meg az idősödő nő. –Drágám, miért nem jössz haza? Hidd el, hogy jobb lenne, ha úgy viselkednél, mint minden más korodbeli fiatal nő! –kérlelte egy szem leány gyermekét Molly Weasley, de az határozottan megrázta a fejét.
- Úgy tűnik, én nem ugyanarra vágyom, mint a normális korombeliek. –sóhajtott fel Ginn édesanyja reakcióján.
- Hát azt látom, Ginevra! –jegyezte meg Molly rosszallóan, mire a nő megakadt a haj igazításban, s megmerevedett. –Remélem, tudod, mit csinálsz! Elvégre már kész nő vagy. –ezt már sokkal halkabban tette hozzá, hogy a nem sokkal odébb ülő férfi ne hallhassa.
- Nem csinálok semmit. –mondta egy cseppet sem védekezőn, nem tett semmit, ami miatt szégyenkeznie kellene és kissé már kezdték idegesíteni a célozgatások. Édesanyja otthagyta őt, hogy köszönjön a házigazdának. Még Ginnynek is feltűnt, hogy anyja másképp nézegeti Siriust, mint általában. A nőnek az volt a benyomása, hogy azt keresi rajta, amitől vonzó lehet, mint férfi.
Ginn imádta a férfi göndör fekete haját, a szürke szemeit, a néha kifejezetten ugatós nevetését, a kedves mosolyát és a kicsit őszülő borostáját, azt, hogy Sirius magas, a széles vállait, a kezeit, amelyek mindig olyan gyengéden értek hozzá, a finom illatát és a dörmögős hangját. Ráadásul, mióta Dora lebeszélte a bajuszról, azóta Ginn csakúgy olvadozik a mosolyától és azt kívánta, bárcsak megízlelhetné a csókját. Édesanyja számon kérő hangja riasztotta fel boldog álmodozásából.
- Nos… Hallottam, hogy nagyon jóban vagytok Ginnyvel.
- Képzelem, miket hallottál… -szólalt meg szem forgatva, ezzel megszakítva édesanyja valószínűleg halál ciki kérdezgetését.
- A bátyáid igen érdekes dolgokat mesélnek, ha a felét elhinném, most azonnal elhurcolnálak innen. –felelte Mrs. Weasley fennhangon, miután felé fordult. Tisztán látszott rajta, hogy a feltételes mód ellenére, biztos abban, hogy gyermekeinek igenis igaza van. Ginny meg csak állt ott, a folyosó közepén és felvont szemöldökkel bámult maga elé, a padlóra.
- Nyugodtan hidd el, Molly! –bízatta a falról a bajba került lány nagyanyja.
- Most mit csinálsz? –faggatta Phineas Ginnyt.
- Próbálom kitalálni, mit mondjak anyámnak, hogy végre felfogják, hogy már rég nem vagyok gyerek, anélkül, hogy vérig sérteném. –tájékoztatta az öreget a szavai ellenére ingerült hangon. Sirius jobbnak látta, ha inkább nem szól bele az anya-lánya vitába.
- Holnap…
- Nem érek rá, holnap előadást tartok a Roxfortban. –sóhajtott fel Ginn, egyre türelmetlenebb lett.
- Miért nem mondtad, hogy órát adsz az iskolában? De hisz, ez remek! –mosolyodott el Molly, a pillanatnyi látszat ellenére, büszke volt, hogy a lánya hasznos tagja a Főnix Rendjének, ettől a hírtől pedig majdnem elfelejtette, hogy miért is jött el ma látogatóba.
- Mert nem hagytad, hogy elmondjam, hanem rögtön gyanúsítgatni kezdted Siriust! Beszélhetnénk naprakészebb dolgokról is, mint arról, hogy hírtelen mindenkit érdekelni kezdett, hogy egy férfivel élek, aki nem a családtagom. Olyan pletykás lett a fél Rend, hogy az borzadály! Nem fogok úgy tenni, mintha nem zavarna, hogy folyton olyasmiket vágnak a fejemhez, amihez semmi közük. Talán kérjek engedélyt, hogy azzal legyek kedves, akivel akarok? –Ginny érzelmileg nagyon fáradt volt, megviselték az utóbbi hetek, aztán Hermione látogatását se tudta még igazán feldolgozni, most meg az anyja el akarja szakítani az egyetlen embertől, aki boldoggá teszi.
- Szívem, jó, hogy érdekelni kezdte az embereket, mikor nyilvánvalóan úgy kezeled Blacket, mintha nem is vennéd figyelembe, hogy húsz évvel öregebb nálad. –tájékoztatta Mrs. Weasley az ő kis Ginnyjét egy kicsit megszeppenve, majd a vita tárgyát képző férfire függesztette a szemeit.
- Huszon kettővel. Egyébként is, hol van az megírva, hogy tatternek kell kezelni, aki elmúlt negyven? Mind úgy fenn vagytok akadva a kor témán, mintha valami irtózatosan nagy polgárpukkasztást művelnék vele. –felelte a nő kínjában már majdnem vörösödve, aztán jól el is pirult, mikor anyja visszakérdezett:
- Miért, nem művelsz?
- Erre nem vagyok hajlandó válaszolni. –ezzel kitárta az ajtót, mintegy célzásként, hogy Mrs. Weasley mehetne már.
- Ginevra, most elküldesz? –hápogott az meglepetten, egy gyermeke se dobta még ki.
- Vigyázz Lestrangedzsel! –mondta a fiatal nő búcsúzásként.
- Hát te nem semmi vagy, kidobod szerencsétlen anyádat, aki csak jót akar neked… Gyönyörű… -sopánkodott Molly Weasley fejcsóválva, de elindult az ajtó felé.
- Nem doblak ki, csak megelőzöm, hogy a biztonságos szexről akarjál nekem itt felelevenítő kiselőadást tartani. Kitűnően elintézted, hogy halál zavarban legyek… Mindent olyan bonyolulttá tesztek, folyamatosan nyelem a célozgatásokat és elegem van! Senkinek semmi köze nincs az úgy tűnik nem létező magánéletemhez, ahhoz meg főként nem, hogy miért viselkedek úgy, ahogy! Tudom, hogy jót akarsz nekem anya, de nem kell féltened tőle, semmilyen módon nem bánt engem. A bátyáimnak meg üzenem, hogy kiverhetnék már a fejükből a meg kell menteni hugit programot, mert köszönöm szépen, nem kérek belőle, ha az abban nyilvánul meg, hogy nem hagynak békében ÉLNI! –Ginny a maga részéről lezártnak tekintette a beszélgetést, amikor észrevette, hogy édesanyja elszégyellte magát. Az még elnézegette egy ideig a szomorú arcát és elkönnyesedő barna szemeit, amelyeket tőle örökölt.
- Hallottál valamit a legkisebb bátyádról? –kérdezte megbékülve, mire lánya szemeiből lepottyantak az első könnycseppek.
- Ő több mint jól van. Hermione szintén, Harryt nem tudom, de valószínűleg még mindig úszik a lelkiismeret furdalásban. –Ginn hangja a végén elcsuklott. –Dumbledore professzor tud a tudodmiről?
- Igen, megkeresett, miután segítettél Harrynek. Nem kell semmit sem tenned, amit nem akarsz, ez a te képességed és nem akar ennél is nagyobb veszélybe sodorni. Valahogy mindenki elfelejtette említeni nekem, hogy Tudjukki azt üzente neked, idézem: „Kiderítem, hogyan csináltad te kis szajha és elfoglak!” Na, ha másért nem, ezért igazán eljöhetnél velem! –kérlelte egy szem lányát az utolsó szalmaszálba kapaszkodva, de az csak megrázta a fejét, így hát kénytelen volt elköszönni és haza menni.
Édesanyja távozta után Ginny nem tudta tovább tartani magát, ki akarta sírni magából a feszültséget. Soha nem sírt még Sirius előtt, mindig volt annyi ereje, hogy elfojtsa magában, ha a férfi a közelben volt, de ezen a napon nem bírta tovább. Hátat fordított neki, hogy legalább ne lássa az arcát. Érezte, hogy a férfi megfogja a kezét, de nem nézett rá.
- Ugyan fiam, mondj már valamit neki! –noszogatta Phineas az ükunokáját, mert az csak némán simogatta Ginn kezét.
- Örülök, hogy itt maradtál. –dörmögte a férfi az öreg Black megelégedésére, amit nem hagyott szó nélkül:
- Igen, valami ilyesmire gondoltam! És most Weasleynek a nyakadba kellene borulnia. –a nő csukladozva felnevetett és Sirius felé fordulva a vállára hajtotta a fejét.
- Higgy nekem, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni! Fogalmam sem volt róla, hogy bárki is azt hiszi, szeretők vagyunk. –kérlelte az dörmögős hangján, kissé kétségbeesett, hogy mit képzelhet most róla a nő.
- Én nem ezért sírok, csak… félek és fáradt vagyok. Van valami, amit el kellene mondanom Dumbledorenak, de akkor megkérdezné, honnan tudom. Aztán anya lesokkolt az előbb ezzel a csak ne ess teherbe akcióval és miért nem szólt nekem senki eddig, hogy az a szemétláda ott dekkol a családomnál? Jogom van tudni! –panaszolta el Ginn hevesen.
- Csak ne ess teherbe akció? –visszhangozta az egyik portré.
- Ha komolyan elakart volna vinni Sirius közeléből, már nem lennék itt. Anyám meg én nagyon hasonlítunk, tudja, hogy tudom, hogy tudja, egyedül nem tudott volna meggyőzni, hogy itt hagyjam. –a nő szavai meglepték Siriust, aki azt ízlelgette, hogy Molly nem bánná, ha együtt lenne a lányával, hogy talán elfogadják kettejüket… Mindezidáig nem mert komolyabban közeledni Ginnyhez, pedig látta rajta, hogy nem bánja, ha megérinti vagy bókol neki. Miatta szabadult meg a bajuszától, hogy jobban hasonlítson fiatal önmagára, titkon azt remélte, hogy a nő beleszeret és egy szép napon az övé lesz.
- Nem lesz semmi baj! –nyugtatta meg szerelmét gyengédebben, mint valaha, mire Ginn lágyan elmosolyodott, majd felpipiskedett a férfihez és hozzá érintette ajkait a sünis archoz. Szerette Sirius közelségét, a biztonságot jelentő izmos karjait, az illatát és a férfi sebesen dobogó szívét. Úgy érezte, hogy mintha érte dobogna. Olyan fáradt volt, hogy állva elaludt a karjaiban, amiből a férfi csak annyit észlelt, hogy egyszer csak a vállán landolt a nő feje, és ha nem kap utána, elterül a padlón.
Először megijedt, hogy mi történt a nővel, de aztán rájött, hogy csak alszik. Ölbe vette és felvitte a szobájába, s szépen betakargatta. Ginny nem aludt jól, ahhoz túl ideges volt a másnap miatt. Reggel hétkor jött érte Dumbledore professzor. Borzasztóan boldog volt, hogy újra Roxfortban lehet egy kis időre, de izgult is, hogy mit fognak szólni hozzá a diákok, elvégre alig idősebb náluk. Ráadásul, mint a professzortól megtudta, a tanárok is jelen lesznek ezen a fórumhoz hasonló kis rendezvényen. Mikor az igazgató benyitott a Nagyterembe, Ginn elfelejtette minden aggodalmát és kétségét, s nosztalgikusan mosolyogva elnézett a Griffendél asztalához, majd követte a professzort a Roxfort legnagyobb helyiségébe, mert már így is lemaradt egy kicsit. Mikor intett a pálcájával, hogy csukódjanak be az ajtók, elnémult a diáksereg, s egy emberként szegezték rá a szemeiket. A nagy nők kisugárzásával lépdelt Dumbledore mögött, de mégsem fennhéjázóan, inkább az erő és a határozottság sugárzott belőle, kellő magabiztossággal fűszerezve és nem utolsó sorban szépséggel. Majdnem feleannyi gyerek ült az asztaloknál, mint amihez hozzá volt szokva a szeme. A tanári kar azonban változatlan maradt, szemlátomást még folyt a reggeli, úgyhogy Dumbledore professzor hellyel kínálta:
- Csupán két helyünk van Ginevra, egy Trelawney professzor és egy Piton professzor mellett. –a tanárok kíváncsian várták, melyik rosszat választja, de Ginnynek egyértelmű volt, hova ül le.
- Köszönöm szépen professzor úr! –ezzel elindult a Mardekár házvezető tanárának irányába, majd zavartalanul helyet foglalt mellette.
- Jó reggelt! –köszönt a nő egy halvány mosollyal.
- Magának is. –ennyi tellett a kissé megdöbbent férfitől.
Ginn nem evett semmit, csak eliszogatott egy töklevet, túlságosan is lefoglalták a gondolatai ahhoz, hogy egyen. A tegnap estén járt az esze, hogy elég egyértelmű volt-e édesanyjával, hogy Siriusszal nincs semmi komolyabb közöttük, bár direkt nem akarta túlságosan letagadni, egyrészt azért, mert tényleg valami több van a férfi és közte. Másrészt meg azért, mert reménykedett benne, hogy talán mégis igazuk lesz és Siriusszal egy pár lesznek és nem is akarta megsérteni a férfit a túlzott tiltakozással. Gondolataiból Dumbledore hangja ébresztette fel:
- Nos, már tudjátok, miért vagyunk itt! Felkértem egy nálatok néhány évvel idősebb boszorkányt, hogy töltse velünk a délelőttöt, amelynek keretében képet kaphatunk arról, mik foglalkoztatnak titeket.
A professzor biccentett neki egyet, hogy az övé a szó. Ginn felállt és a diákok elé sétált, egyből elkezdtek remegni a lábai, hogy ki kell állnia ilyen sok ember elé. De elhatározta, hogy magabiztos lesz és segít ezeknek a gyerekeknek, így hát az ő nyelvükön szólt hozzájuk:
- Sziasztok! Gondolom, milyen sok kedvetek lehet itt ücsörögni szombat délelőtt, de majd meglátjátok, hogy nem lesz olyan borzalmas. A tanáraitok aggódnak, hogy nem sajátítjátok el azt a tudást, amiért a családjaitok nélkülöznek titeket egy háború kellős közepén, s így feleslegessé válik az itt eltöltött idő. A hatod és hetedévet már teljesen ilyen állapotok között jártam ki, így tudom, hogy nehéz holmi harapós növényekre meg agyapasztó szirupokra koncentrálni, miközben azon aggódik az ember, hogy mi van a családjával, hogy talán ő lesz a következő, aki fekete levelet kap. Tanulni, főleg a jelen körülmények között, senki nem szeret, aki meg igen, nos… az igen érdekes ember. De tudni viszont, biztos vagyok benne, hogy sokatok szeret, és erre kell gondolnotok. Talán egy hozzám hasonló fiatalnak elhiszitek, hogy a tudás, amit itt megszereztek, létfontosságú és most nem csak az SVK-ra gondolok. Azok az emberek, odakinn –itt kimutatott az ablakon és elkomorodott- olyan varázslatok tudói, amelyeket el sem tudtok képzelni! Hogyan vigyázhatnátok csupán saját magatokra, ha a mostani teljesítményetek az elfogadható szintet sem éri el? A tanári karnak az a célja, hogy annyi tudományt préseljen a fejetekbe, amennyit normál helyzetben is el kellene sajátítanotok. Biztosítják nektek a lehetőséget, hogy később ne induljatok hátránnyal az életben és ezért hálásnak kell lennetek. Még csak november van, úgyhogy nem rontottatok el semmit, ha eztán megteszitek, ami tőletek telik! Ha valaki szeretne elmondani valamit vagy kérdése van, az bátran jelentkezzen!
Rögtön akadt is egy szőke lány a Hugrabugból, aki felállt, hogy Ginn láthassa.
- Marie McMillan vagyok, hatodéves és teljesen egyetértek azzal, amit elmondtál, de van egy kérdésem. Pontosan mit értesz az önmagunkra vigyázáson? Mindenki erről beszél, de senki nem mond semmi konkrét dolgot. –a nő sejtette, hogy ezt megfogják kérdezni, így fejben már csinált egy listát a főbb pontokról.
- Először is tartsátok be a házi rendet, ez most tényleg szükséges. A holdfényes parki séták és a folyósón kóricálunk tiltott időben kifejezetten őrültség annak ellenére, hogy a kastély még mindig az egyik levédettebb hely az országban. Aztán nagyon fontos, hogy figyeljetek Piton professzor óráján. A pajzsbűbáj olyan alapvető követelmény, amit mindenkinek tudnia KELL! –hangsúlyozta az utolsó szót hasonló szigorral, mint az emlegetett tanár. A professzor neve hallatán rengetegen felnyögtek, a többiek meg képeket vágtak. Ginny érezte, hogy beletalált a gond közepébe. Hátranézett Dumbledorera, az bíztatóan mosolygott.
- Folyton pontokat von le a házamtól és büntető munkára küld a semmiért. –panaszkodott egy griffendéles fiú. Ginn elnevette magát.
- Nem vagy vele egyedül, ez mindig így volt, van és lesz is. Az egyik bátyámat a gyengélkedőre küldte kézzel kipucolni az ágytálakat és mégsem halt bele. Végülis a tanárnak nem az a funkciója, hogy a diákok rajongjanak érte.
- De nem is az, hogy féljenek! –szólt közbe valaki a Hollóháttól.
- Tudtommal nem uzsonnázik gyerekeket. Saját tapasztalatból mondom, hogy ha tényleg nem csinálsz semmit, amibe bele lehet kötni, akkor nem szekírozza az embert. Piton nem közellenség, hanem egy tanár, aki igenis érti a dolgát! –bizonygatta most először kissé felemelt hangon.
- Bármibe lefogadom, hogy ez csaj mardekáros volt! –kiáltotta be egy fiú igencsak flegmán a hang irányából ítélve, megint hollóhátas lehetett az illető.
- Nagyon könnyű általánosítani, a buta emberek eszköze, akiket könnyű befolyásolni. Nem tudok mást mondani, csak hogy sajnállak! Aki ilyen korban nem éri fel ép ésszel, hogy az élet nem arról szól, hogy mi tetszik és mi nem, az RÓLAM ne ítélkezzen ilyen stílusban, mikor én csak a ti érdeketekben vagyok itt. Az meg nem érdekes, hogy milyen színű sálat hordtam. Ti itt mind egyelőek vagytok, a Roxfort diákjai, semmi szükség a sárdobálásra! –felelte higgadtan, bár az arca elárulta, hogy mérges. Egy kisfiú a Griffendéltől feltette a kezét, ránézésre első évesnek tűnt.
- Én láttalak téged a Trófeateremben. Te vagy Ginevra Molly Weasley, Iskola Első voltál, megnyertél egy párbaj versenyt és közölték az egyik átváltoztatás tan esszédet a Transzformációs Szemlében és hajtó voltál Harry Potter csapatában. Van egy egész állvány rólad. –mesélte a fiú lelkesen, Ginnynek elkerekedtek a szemei, hogy úgy emlegetik, mint valami iskolai büszkeséget.
- Persze, hogy benne volt A csapatban és a DS-ben is. –közölte az egyik szomszédja. –Most már Főnixes.
A nő nem válaszolt, csak elmosolyodott és türelmesen megvárta, hogy kibeszéljék a roxforti pályafutását. Ezután már bizalmas kérdéseket is felmertek tenni, tekintetbe véve, hogy megbizonyosodtak róla, hogy mellettük áll.
- Neked biztosan van férfi az életedben. Megmondanád, hogy ez, hogyan működik oda kinn a mostani körülmények között?
Ezt egy szőke lány tette fel, aki egy barna hajú fiú kezét szorongatta a Hugrabug asztalánál.
- Sajnálom, de ebben nem vagyok túl napra kész. –rázta meg a fejét egy jól hangzó mondattal, nem mondhatta meg több száz ember előtt, hogy nem is volt még csak az iskolában barátja. El akart fordulni, de nem tehette meg, hogy nézett volna ki… így csak tett egy kört az asztalok előtt, hogy megnyugodjon.
- Nem te vagy Potter nője? –érdeklődött az egyetlen fiú a Mardekár asztalánál, épp előtte haladt el, s így önkéntelenül tett egy hátra lépést, mikor meghallotta a kérdést.
- Ki vagy te? –kérdezett vissza összeszűkült szemekkel. Fél füllel hallotta, hogy McGalagony aggodalmasan sutyorog Dumbledoreral.
- Evan Rosier. –felelte a fiú elhúzott szájjal. Ginny tudta, mit jelent ez…
- Nos, Rosier, nem vagyok Potter nője, de ha az lennék sem lenne hozzá semmi közöd! –tenyerelt le az asztalra, s halkan, de annál erőteljesebben küldte el az üzenetet a halálfaló apjának.
Elégnek találta a kérdéseket, úgyhogy elköszönt a diákoktól és sok szerencsét kívánt nekik, majd visszaült Piton mellé. Dumbledore elengedte a gyerekeket, aztán oda hívta magához Ginnyt.
- Először is nagyon köszönöm, hogy eljött, Ginny, pontosan azt érte el, amit akartunk, kiváló volt! Viszont nem engedhetem el innen egyedül, Sirius eljön magáért, várja meg a bejárati csarnokban Lumpsluck professzorral.
Végül McGalagony is csatlakozott hozzájuk, szemlátomást aggasztotta valami, de nem beszélt róla csak percekkel később, mikor Slukival kifogytak a témából.
- Ginevra, ugye tényleg nincs Potterrel együtt? Tudnunk kell róla, ha igen, mert pillanatnyilag az ellenség ezt hiszi.
- Nem, tényleg nem. Nem járunk. –tisztázta le a helyzetet fáradtan. Alig várta, hogy Sirius megjöjjön és most sem várakoztatta meg a férfi.
Az első kérdése az volt, hogy történt-e valami, McGalagony azzal magyarázta az óvatosságot, hogy Dumbledore professzor aggódik valami miatt, de ő sem tudja, mi az oka. Mindenesetre nem zavartatták magukat Ginnyvel, a nő mosollyal köszöntötte és el sem mozdultak egymás mellől, miközben követték a parkon át a két tanárt. Ginnt megnyugtatta a férfi jelenléte, olyannyira, hogy majdnem későn vett észre valamit. McGalagony már a kapu nyitásával foglalkozott, amikor feltűnt a nőnek, hogy túl nagy a csönd, egy állat sem zörgött az avarban.
- Várjon! –szólt rá a tanárnőre halkan, s előre lépett Sirius mellől a megdöbbent asszony mellé.
- Lát valamit, amit én nem? –kérdezte értetlenül, ő maga semmilyen veszélyt nem érzékelt, de azért abba hagyta a biztonsági varázslatok feloldását.
- Semmit nem hallani… és a vízen nincs tükörkép. Azt látjuk, amit láttatni akarnak. –magyarázta Ginn a két férfinek is, majd egyetlen pálca intése után eltűnt a tükör varázslat, s előbukkant négy halálfaló. Az ifjabbik Monstro, Malfoy és Lestrange, valamint az utóbbi anyja, azaz Bellatrix.
- Add ide a nőt és mi szépen elmegyünk! –meresztette Siriusra a szemeit unokanővére. McGalagony felháborodottan összepréselte az ajkait és visszatette a védelmet jelentő bűbájokat, amiket az imént oldott fel.
- Arra várhatnak. –jegyezte meg a professzorasszony, ugyanis a férfi nemhogy oda adta volna Ginnyt, de rögtön utána kapott és félig a háta mögé húzta. Lumpsluck úgy tűnt, majd elájul az ijedtségtől, úgyhogy McGalagony jobbnak látta indulóra fogni a dolgot és egyetlen szó nélkül elindult a kastély felé, kollegája szíves örömest követte, azonban Ginnek még volt egy kis elintézni valója. Előre lépdelt, pontosan Lestrange elé.
- Ajánlom, hogy hagyja békén a családomat, különben azt is meg fogja bánni, hogy a világra jött! Felfogta vagy üti az agyi képességeit? –fenyegette meg a férfit dühösen szikrázó szemekkel és olyan hangon, amit még senki nem hallott tőle.
- Azt hiszi, hogy ettől megijedek? –kérdezett vissza Rabastan felvont szemöldökkel, bár meg kellett hagynia, hogy úgy tűnt a nő tényleg komolyan gondolja, amit mond.
- Azt. Engem nem csap be… Nem tudom, mit akar, de sürgősen felejtse el!
- Magát. –préselte ki a férfi, mire Ginn megdermedt és nyelt egy nagyot. Draco látta rajta, hogy megijedt, mélyen a szemében, szeretett volna tenni valamit, de nem lehetett.
- Fiam, mit beszélsz? –kérte számon Bellatrix megdöbbenten, pedig nagyon is értette.
- Asszonyomnak akarom. –mondta ki nyíltan, le sem véve a szemeit a nőről. Megfogta a szépsége, a szenvedélyes reakciói és az, hogy nem olyan nő, akit rögtön megkaphat.
Ginnyt kirázta a hideg a gondolatra és elhátrált Siriushoz, aki a tenyerébe zárta remegő kezét.
- Egyesével töröm el az összes csontodat, ha hozzá merészelsz érni! –mordult fel a férfi védelmezően és nyugtatóan simogatni kezdte a nő kezét. A két férfi farkasszemet nézett, kérdéses sem volt, hogy kinek volt nagyobb tekintélye. Eközben befutott Dumbledore és McGalagony professzor, mire Bella felszisszent és elhoppanált a fiával együtt, s Monstro is rögtön követte, de Malfoy csak állt ott és hol Ginnt, hol Siriust nézte. A szokásosnál is sápadtabb arca és karikás szemei voltak.
- Ne hagyd el a házat! –szólalt meg halkan, majd ő is tovább állt.
- Menjünk haza. –kérlelte a férfit Ginny, s a tanárnő már nyitotta a kaput, látta, hogy a nő hogyan szorongatja Black kezét, úgy tűnt menten elájul, bár fogalma sem volt róla, hogy miért. Black majd elmondja az esti gyűlésen.