Az elmúlt két napot borzasztó gagyin töltöttem. Az egészben annyi volt a jó, hogy barnultam valamennyit és már nem vagyok olyan, mint Hófehérke, de egyébként rohadt szar volt. Semmit nem tudtam csinálni, amit akartam...

Nem tudom, mi van velem mostanában. Olyan mélyponton vagyok, pedig igazából nincs is miért, hiszen több mint két hónapig nem kell látnom a német tanár pofáját és mégis, soha nem voltam még ennyire negatív. A szar is ízetlen és kedvem lenne kifutni a világból. Unom az életem. Unom, hogy nem tudok, miről írni ide, ami megint azt bizonyítja, hogy egy fos az egész. Általában nem káromkodok, de muszáj valahogy kiadnom magamból ezeket az érzéseket. Nem tudom, mi bajom van. Egyszerűen semmi nem tetszik, amit csinálhatnék és még ötletem sincs, hogy mihez lenne kedvem. Talán aludni és írni. Ennyi. Talán köze van a lelkiállapotomnak ahhoz, hogy az idei tanév végén olyan pofonokat kaptam, amiket nem érdemeltem meg. Már fél éve megígérte a töri tanár, hogy mehetek az év végi bálra, erre utoló nap hatodik órájában kiderült, hogy boccs, de mégse. Annyira szerettem volna elmenni oda, és dühít, hogy az összes barátom előtt derült ki. Nem tudtam titkolni, mennyire fáj. Most is fáj. És mégjobban az gyötör, hogy az egyik legjobb barátnőmnek történelemből azért adták meg az ötöst, mert így meglett a kitűnője, nekem pedig a megérdemelt ötösömet nem volt képes megadni a német tanár. Irígy vagyok, hogy ő elérte azt, amit én is szerettem volna. Nagyon rosszul esett, hogy nekem nem sikerült, neki pedig igen. Nem sajnálom tőle, mert tudom, mennyit gürcölt azért a bizonyítványért, de nem csaphatom be magamat: nem tudok úgy ránézni, hogy ne jutna eszembe, hogy ő megy helyettem a bálba, ő lett kitűnő és kivételeztek vele. Én tipikusan az a lány vagyok, aki senkit nem érdekel és mindig megszívja, akármi van. Sokat kellett ebben az évben lenyelnem és többet nem tudom, hogyan leszek képes jó szájízzel átlépni az iskola kapuját.

Jövőre nem akarok még csak hangyányi esélyt sem adni arra, hogy megszivathassanak! Szét akarom tanulni az agyamt és végre bebizonyítani, hogy Én vagyok a legjobb! Ilyen versenyszellem vagyok, nem tehetek róla, mindig küzdök, harcolok, ameddig le nem fújják a versenyt, még ha majd elájulok, akkor is. Idén nem teljesítettem elég jól, de nem adom fel! Jövőre meglesz a kitűnő és nem engedem, hogy bárki letérítsen az utamról!

xoxo