Tegnap mikor kiléptem a Grimmauld téri házból megfogadtam magamnak, hogy amilyen hamar csak lehet, visszajövök Harryhez és Teddyhez. De azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Már megint itt állok és kopogtatok, majd egy meglepett Harryvel találom szembe magam.

- Szia! Boccs, hogy ilyen sűrűn zaklatlak otthon, csak egész nap nem találtalak sehol a Minisztériumban. Pedig egy csomó mindent meg kell beszélnünk a Mágusok Nemzetközi Szövetségének szeptemberben tartandó londoni üléséről.

- Ja, tényleg! Mondták, hogy küldenek hozzám egy diplomatát. Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből! Gyere be, Teddy éppen tanul. -mondta, majd megint a nappaliba vezetett be.

- Ginny mi ez a sűrű látogatás mostanában?-kérdezte meglepetten Tonks, amikor megláttak engem. Régebben ettől símán zavarba jöttem volna, Harry rám is kapta a tekintetét.

- Tegnap esküvő ma meg munka. Harry a biztonsági főnök az M.N.SZ. londoni ülésén, véleményem szerintem nem mintha kellene oda egy csapat morcos túlórázó auror. Ennyi nagy varázsló és boszorkány között a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy valaki halálra unja magát! Borzalmasak szoktak lenni az ilyen rendezvények... Magunk között szólva ennyi áskálódó, ezernyi hátsó szándékú és unalmas alakot órákhosszat hallgatni rosszabb és bosszantóbb, mint két tucat magyar táltost meggyőzni, hogy ne sárkány háton akarjanak repülni ráadásul úgy hogy egy kumma szót nem tudnak angolul.-nevettettem meg őket, miközben leültem az egyik fotelba.

- És sikerült?-kíváncsiskodott Sirius.

- Először megpróbáltam elmutogatni, de nem jött be. Másnap visszamentem az egyik magyar varázsló ismerősömmel, hogy fordítson. Nagyon kínos volt szivességet kérni tőle...-hallgattam el zavartan és letettem a halom pergament a kezemből. Rá sem mertem nézni a velem szemben ülő Harryre, helyette a festménylakókat kémleltem.

- Ex-pasi?-kérdezte mindent tudóan Tonks.

- Az.-fintorodtam el.- A szemétláda megcsalt és volt képe letagadni meg könyörögni hogy bocsássak meg neki. Miután dobtam rám támadott hátulról: felgyújtotta a vadi új taláromat. Ráuszítottam egy bazi nagy kobrát.-Dora felnevetett, de döbbent nyögést hallottam Harry felől, úgyhogy gyorsan megmagyaráztam.

- Tudod: Serpensortia és Oppugno. Semmi párszaszáj, csak nagyon felhúzott a pasi.-rögtön belekezdett volna a bocsánatkérésbe, de leállítottam.

- Érthető, miért értetted úgy. Ez is te vagy, nem kell bocsánatot kérned azért ami a múltad és az emlékeid része. Még arra sem érdemes ez a pasi, hogy utáljam! De mindegy... -végre kapcsolt és elterelte a témát.

- Nekem azt mondták, hogy beszéljem át veled a díszvacsora ültetési rendjét. Mit kell ezen annyit filózni?-értetlenkedett Harry.

- Egyáltalán nem mindegy, hogy kit hova ültetünk. Például már az első asztal sem stimmel!-böktem rá a névsorra.

- Miért, mi baj van vele?

- Nem ültethetjük a vámpírok vezetőjét az Államtitkár asszony mellé. Ott helyben szívrohamot kapna... Rakjuk Kingsley és közém, ott aztán nem lesz vele gond!-nevettem fel.

- Te nem félsz tőle?-kérdezte összeszűkült szemmel.

- Nem én félek tőle, hanem ő tőlem! Még fél éve sem voltam nagykövet, amikor Erdélybe, Romániába küldtek, hogy kössek szövetséget a vámpírokkal. Persze nem mentem egyedül: elküldték velem két férfi munkatársamat, gondolom azért hogy viztonságban legyek... Hát ez "valahogy" nem jött be, mert amikor besétáltunk a vezetőjük elé mindkettő úgy beijeddt hogy dehoppanáltak és otthagytak egy tucat éhes vámpír között. Elkezdtem a mondókámat, hogy miért jöttem, de ők csak nevettek... Bevallom, egy kicsit megijedtem amikor az egyik finom kis vacsi kiáltással rámvetette magát. Egy hátráltató ártással egybekapcsolva gumicukorrá változtattam a fogait, mire a többi is nekem jött. Hatot elkábítottam, kettőt a Piton-féle Levicorpusszal fellógattam a maradék meg visszavonulót fújt. Aztán odafordultam a fővámpírhoz és mint aki át sem élt egy vámpírtámadást arccal közöltem vele, hogy az Angol Mágiaügyi Minisztérium szövetséget kínál a vámpírok vezérének. Gondolom rájöttél, hogy habozás nélkül elfogadta...-emlékeztem  vissza.

- Ez szép volt!-elismerően nézett rám. - És veled mi lett? Megharaptak?

- Megúsztam egy pár kisebb karcolással és egy fognyommal a csuklómon. Már rég begyógyult...

 Ezután még egy órát maradtam, majd hazaindultam. És ez így ment nap, mint nap egészen július végéig, amikorra már elkészültünk mindennel. Elég egyértelműen húztam mindig az időt, hogy másnap is legyen indokom eljönni hozzá. Ugyan kizárólag csak a munkáról szóltak a beszélgetéseink én mégis minden vele töltött percet élveztem. Nem tagadhatom le, hogy kész téboly, amit csinálok, de szükségem van rá. Ráadásul Teddyt is megszerettem, így amikor a Grimmauld térre jöttem, nemcsak Harryhez, hanem hozzá is jöttem. Ma van Harry szülinapja, úgyhogy gondoltam meglepem valamivel:

- Na és Ginn ma mit csinálunk, elvégre tudtommal egy hete végeztünk a munkával?-kérdezte érdeklődő arccal, de mielőtt leülhetett volna kedvenc foteljába megfogtam a kezét, hogy visszahúzzam, majd rögtön el is engedtem.

- Tudod te egyáltalán, hogy milyen nap van ma?

- Szerda.-vágta rá értetlenkedve.

- És a szülinapod. Isten éltessen sokáig!-mondtam és átadtam neki az ajándékomat.

- Gondoltam örülnél néhány régi Roxfortos képnek. Vannak benne fotók a DS-ről, kviddicsmeccsekről és szinte mindenkiről.-magyarázkodtam már előre, hátha nem tetszik neki.

- Ginn én nem is tudom, mit mondjak... Életem legboldogabb éveit veletek töltöttem a Roxfortban. Annyira köszönöm!-mondta meghatódottan , majd átszelte a kettőnk közti távolságot és átölelt. Automatikusan öleltem vissza és ezt motyogtam:

- Szivesen. Nagyon szivesen Harry.-olyan jó volt az ölelésében, legszívesebben életem összes hátralevő napját így töltöttem volna, de sajnos nem lehet. Nem tudom, hogy szeret-e. Bár néha már én magam, minden kételkedésem ellenére is észreveszem, hogy felcsillan a szeme, amikor meglát vagy mint például most is: úgy érzem ő is legalább annyira nem akar elválni tőlem, mint én tőle. Úgy nézki, egyikőnk sem akarja elengedni a másikat és nem is teszi. Nyugodtan hajtom a fejem a mellkasára, mert érzem, hogy ő is akarja. Mintha csak bizonyítani szeretné az előbbi gondolatomat: a hajamba temeti az arcát. Hallom minden egyes szívverését. Pont olyan őrült tempóban verdes, mint az enyém. Percekig álltunk egymás ölelésében, nem beszéltünk, csak élveztük egymás közelségét. Meghitt, csendes és idilli világunkat ekkor egy fényképezőgép kattanása törte ketté: a kis Teddy állt az ajtóban az orra alatt somolyogva. Miután szétrebbentünk vigyorogva jött közelebb hozzánk, de nem mondott semmit. Pontosabban senki nem mondott semmit.

- Na, szóval Teddy van kedved néhány képet megnézni a Roxfortról és keresztapád barátairól?-mosolyogtam rá és hívogatóan nyitottam ki felé a kezemet.

- Persze.-meglepődtem amikor az ölembe ült, de örültem neki. Mire a végére értünk a rengeteg képnek lassacskán tíz óra is elmúlt. Nem is csodálkoztam rajta, mert mindegyikről egy csomó boldog emlék jutott eszünkbe.

- Emlékszem, pont ezen a helyen mosott be egyet Hermione Malfoynak harmadikban.

- Ige, mesélte... fárasztó egy éve volt...

- Jesszus! Itt vagyok Lockharttal másodikban. De bugyuta volt az a szélhámos...

És számos további emléken nevettünk jókat, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy nem csak Teddy aludt el, hanem Harry is. Milyen aranyos, amikor alszik... Felvittem a szobájába és lefektettem Teddyt, majd betakartam Harryt is és haza hoppanáltam.

- Hol voltál ilyen sokáig? Lemaradtál a vacsoráról!-bosszankodott anya, amikor beléptem a szobába.

- Harryéknél voltam.-mondtam és lehuppantam az asztalhoz.

- Kaphatok valamit enni?-kérdeztem az elképedt arcát figyelembe sem véve.

- Persze drágám, maradt egy kis hagymaleves és sült hús.-ha eddig haragudott volna rám, most aztán felülkerekedett rajta az anyai ösztön és szinte belém tömte a kaját.

Aznap éjjel Harryvel álmodtam.